Göncz Árpád, Bibó István, Erdős Péter – csak néhány név arról a hosszú-hosszú listáról, amely a lejáratandó személyek nevét tartalmazza. Az állambiztonsági iratot, melyben sok ma is élő értelmiségi neve megtalálható, a nemrég bemutatott Lejáratás, bomlasztás – A hálózat örök című dokumentumfilmben teszik közzé az alkotók. A film az 1957 utáni korszak jellegzetes állambiztonsági módszerét kívánja bemutatni, amikor a fizikai erőszakot fokozatosan felváltotta a lelki terror, elsősorban olyan ellenzéki személyekkel, csoportokkal szemben, akikből a Kádár-rezsim nem akart mártírokat csinálni.
Mai szóval élve inkább a karaktergyilkosság módszerét választotta velük szemben. „Akit nem tudsz legyőzni, zúzd szét a becsületét, és fordítsd ellene az elvbarátait” – a filmalkotók így foglalják össze az állambiztonsági szolgálatnak egészen 1990. januárig, a Duna-gate botrányig biztosan alkalmazott technikáját, a lejáratás és bomlasztás módszerének a lényegét. Hankiss Ágnesnek, a Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet igazgatójának tanulmányára épül fel a film, amely a neves akadémikus-szociológus, Szalai Sándor sorsán keresztül példázza a titkosszolgálat rafinált módszereit. Azt, hogy miként épültek be társaságokba, hogyan figyeltek meg, hallgattak le személyeket, hogyan osztották meg a csoportokat, miként ásták alá a bizalmat, hogyan hitették el hiteles ellenzékiekről azt, hogy ügynökök, akiknek családtagjai nem mellesleg máig küzdenek a vélt örökséggel. Tanítványai, bajtársai, kollégái, rokonai mind elfordultak Szalaitól, aki 1983-ban úgy halt meg, hogy a köztudatban az maradt meg róla: barátját, Mérei Ferenc pszichológust is ő juttatta börtönbe, hogy a saját bőrét mentse. Huth Gergely rendező-újságíró lapunknak elmondta: a Szalai-ügyhöz kapcsolódó részletes jelentések gyakorlatilag kész forgatókönyvet adtak a játékfilmes részek párbeszédeihez, cselekményéhez.
A baloldali ikonnak számító, egykori szociáldemokrata Szalai Sándor pályája mellett a film a ’80-as évek egyik legmarkánsabb ellenzéki művésztársasága, a Krassó Györgyhöz közel álló Inconnu csoport hasonló módszerekkel történő lejáratását, ellehetetlenítését is bemutatja. „Máig megvannak az állambiztonsági dokumentumok, amelyek szerint egyéni sérelmekre, ügyekre támaszkodva ellentéteket szítanak a társaságon belül, és egymásnak ugrasztják őket. A módszer sikeres volt, a csoport fel is bomlott” – mondja Huth Gergely. A kétféle eset azt hivatott illusztrálni, hogy az állambiztonsági szervek pártállástól függetlenül minden ellenzékivel egyformán bántak el, és a csoportokat is szembeállították egymással, hogy ne tudjanak közös platformot létrehozni. Az „Ék 87” fedőnevű akció dokumentált célja volt például a népi és urbánus értelmiségiek megosztása úgy, hogy az urbánusokat a népiek antiszemitizmusáról győzték meg, a népieket pedig arról, hogy az urbánusok lenézik őket, mint mucsai parasztokat.
2015. 02. 20. (XIX/8)
