Pászka a lövészárokban

A Habsburg Birodalomban Mária Terézia hadseregében jelentek meg először zsidó származású katonák. Kezdetben kényszerű megváltást fizettek, majd miután a császári csapatok megszállták Galíciát, 185 ezer zsidó vált a birodalom polgárává. Behívásukat követően eleinte a szállító hadtesthez kerültek, majd 1790-től 30 pengő forintban szabták meg a szolgálat anyagi megváltását (ez akkor egy kocsis egyévi, egy béres kétévi fizetsége volt). Az összeget nemsokára 150 pengőre emelték, amit gyakorta a közösség fizetett ki. 1828-tól a keresztény családok fiataljai előtt is megnyílt a megváltás lehetősége.

Az 1848–49-es szabadságharc idején a magyar és az erdélyi zsidók a forradalmat üdvözlő kiáltványukban így nyilatkoztak:„Magyarok vagyunk és nem zsidók, nem külön nemzetbeliek, mert mi csak akkor vagyunk külön vallásfelekezet, mikor imaházainkban köszönetünket és legbensőbb hálánkat intézzük a Mindenhatóhoz a hazánkra és reánk árasztott kegyelméért, de az élet minden egyéb viszonyaiban honfiak, csak magyarok vagyunk!” A szabadságharc alatt hazánk területén mintegy 140-150 ezer zsidó élt, közülük 8 őrnagy, 30 százados, illetve az orvosok tekintélyes része a zsidó valláshoz tartozott, és több mint 1500 vitézt is feljegyeztek. Sok zsidó külföldön élt a forradalom kitörésekor, és kifejezetten a szabadságért harcolni tért haza Magyarországra. A forradalom leverése után több zsidó tisztet is elítéltek, illetve közvitéznek soroztak be az osztrák hadseregbe.

A kiegyezés után megindult a magyar és a közös (osztrák–magyar) alakulatok megszervezése. Bevezették az általános hadkötelezettséget, ami akkortájt, amikor csak az számított férfinak, aki „kiszolgált”, sokat jelentett. A zsidóság emancipációjával párhuzamosan a honvédségnél is egyre nagyobb létszámban jelentek meg a bevett felekezetté nyilvánított izraelita vallás követői. A zsidó hadfiak beöltöztetésével több, gyakorlatban megoldandó probléma merült fel, ilyen volt például az étkezés. Nemcsak a rituális vágásokat kívánták meg, hanem a konyhai eszközök tisztaságát is, ezért 4-7 fős csoportokban maguknak főzhettek. A nagy vallási ünnepeknél pedig a kincstár segédkezett ellátásukban. Rendszerré vált, hogy a zsidó katonák – térítés ellenében – a laktanyán kívül, családoknál étkeztek. A zsinagógák látogatását nem csupán engedélyezték számukra, hanem havi két alkalommal kötelezővé is tették. Az akkori katonai elithez, a huszársághoz is sok zsidó fiatal került, egyes huszáregységeket a „zsidó” melléknévvel jeleztek. Az 1900-as évek elején a pesti zsidó hitközségek ösztöndíjas helyeket vásároltak a honvédségtől fiaik részére (ilyen helyzetből indult el Hazai Samu, a későbbi honvédelmi miniszter is). Vitathatatlan, hogy a zsidó katonák ellen volt eseti negatív megkülönböztetés, de egyre jobban megvalósult „a szolgálati szabályzat nem ismer zsidót” elve, amely annak is betudható, hogy a zsidó vallású tartalékos tisztek aránya 18,7 százalékra, a katonai tisztviselőké pedig 21 százalékra nőtt a hadseregben.