A hivatalos álláspont szerint a völgyben rendszeresen pusztító árvizek megakadályozására hozták létre a tavat a 625 méter hosszú és 28 méter magas gáttal, amellyel a Küsmöd vizét fogták fel. Van olyan magyarázat is, hogy az azóta végleg leállított gyulakutai hőerőműnek volt szüksége víztározóra. Sokak szerint azonban – és ez tűnik a legvalószínűbbnek – a „Kárpátok géniusza” a tervezett romániai falurombolás előhírnökének szánta a bözödi tó létrehozását, mert így akarta a nagyvárosokba kényszeríteni a véleménye szerint életképtelen falvak lakosságát. Ráadásul nem is központilag találták ki a dolgot: a helyi politikusok, párttitkárok ezzel akarták buzgóságukat bizonyítani – véli az egyik, már nyugalmazott akkori megyei vezető, aki lapunknak névtelenül nyilatkozott. Az, hogy a diktatúra bukása miért nem vetett véget a projektnek, arra is van magyarázat, mondja az egykori politikus: a gátépítés 1975-ben kezdődött, majd 1977-ben leállt, de 1984-től újra beindult, és hiába jött 1989-ben a romániai politikai földindulás, a falut 1992-ben elárasztották.
A falurombolás haszonélvezői
„Tíz éven keresztül »csak« fenyegették az embereket, hogy majd egyszer megszűnik a falu, de az idevalósiak nagy része tudta, hogy ezzel a rendszerrel nem lehet vitázni, és preventív módon inkább maguktól elköltöztek. 1989 októberében költöztették ki a hatóságok az utolsó, még itt maradt családokat” – mesélte lapunknak Antal Tiborné Klári néni, egykori bözödi lakos. Eredetileg ideiglenes víztározót kezdtek építeni, amely csak az árvízhullámot fogta volna fel és nem árasztotta volna el Bözödújfalut. Az építkezés alatt azonban egy furcsa szabály érvényesült: a kommunista rezsim egy bizonyos érték alatti beruházásokat rendeletileg leállított, mondván nem szolgálja eléggé a szocialista gazdaság fejlődését. Ahhoz, hogy a munkálatokat folytathassák, a gátat áttervezték, és a mögötte létrejött mesterséges tó medrébe már Bözödújfalu is belekerült, mondta a már idézett egykori politikus. Ma már csak a völgy felső részén, a vízben düledező épületekből kiszedett téglából rakott emlékfal hirdeti – kereszttel, kettős kereszttel, kehellyel és dávidcsillaggal díszítve – a tényeket: „A tó fenekén Bözödújfalu nyugszik, 180 házának lakói szétszórva a nagyvilágban ma is siratják. A diktatúra gonosz végrehajtói lerombolták és elárasztották. Ezzel egy egyedülálló történelmi–vallási közösséget szüntettek meg, melyben különböző nemzetiségű és felekezetű családok éltek együtt évszázadokon át, egymást tisztelve és szeretve, példás békességben. Immár a katolikusok, görög katolikusok, unitáriusok és a székely szombatosok fohászai örökre elnémultak. Legyen e hely a vallásbéke helye és szimbóluma.” Klári néni szerint a legszomorúbb az volt, hogy olyan erdélyi magyar pártemberek is bólintottak a falu elpusztítására, akik az akkori rendszer haszonélvezői voltak. Egy másik idős ember, Miklós bácsi arra panaszkodik, hogy házat ígértek házért, mégpedig az erdőszentgyörgyi „gettóban” – ahogy az idevalósiak a bözödieknek épített lakótelepet nevezik. Apró, alacsony garzonlakások a kétszintes épületsorban, mellettük tyúknak, disznónak való ólak, és zsebkendőnyi földecske. „Harmincezret kaptunk kárpótlásként, és százharminchatezer lej volt a garzon. Másutt csak hetvenezer lej volt egy hasonló lakás, itt jóval többet csavartak ki tőlünk. Gazemberek voltak az akkori politikusok is, csakúgy, mint a mostaniak” – állítja Miklós bácsi. Két évig fizették az adót és a villanyt a garzon után, de nem költöztek be, mert úgy gondolták, hogy nem valósul meg Ceausescu terve. De mivel a víz egyre emelkedett, a forradalom előtti őszön muszáj volt költözniük.
2015. 10. 09. (XIX/41)
