A taktikai kiképzés első része sikeres volt – legalábbis a trénerek szempontjából, hiszen éppen olyan meglepetésszerűen ért bennünket a támadás, mint ahogyan az a valóságban történhetne. A lényeg éppen ez volt: a résztvevők – a Baptista Szeretetszolgálat missziós külszolgálatra készülő aktivistái és néhány újságíró – átéljék, hogy miként reagálnak váratlan támadásokra, és elsajátítsanak egy olyan szemléletet, amely segíthet a túlélésben. A csoportunkat gyakorlatilag kivégezték, a néhány túlélő annak köszönheti az életét, hogy lemaradt a többiektől. Mint kiderült, én is hiába örültem, hogy egy motorkerékpár mögé rejtőzve, előttem és mögöttem két-két „fedezéket nyújtó” emberrel csak egy comblövést kaptam. A valóságban ugyanis a Kalasnyikovok golyói simán áthatolnak egy motoron, sőt, akár négy emberen is. Érdemes az akciófilmekben látott jeleneteket is árnyalni: egy autó esetében a karosszéria még egy pisztolygolyótól sem nyújt védelmet, kizárólag a motorblokk mögött érezhetjük magunkat fedezékben.
A kudarc egyáltalán nem lepi meg Végh Józsefet: a civilek rendszerint reflexből, sőt pánikszerűen cselekszenek ilyen helyzetekben – az utóbbi a rosszabb, hiszen a félelem teljesen le is blokkolhatja az embert. Ráadásul akár öt másodperc is eltelhet, mire a megtámadott személyek egyáltalán rájönnek, hogy mi történik – ami egyrészt nagyon hosszú idő egy ilyen szituációban, másrészt a felismerés még nem azt jelenti, hogy megfelelő lesz a válaszreakció. Ha viszont tudatosan viselkedünk, azzal nagyságrendekkel megnövelhetjük túlélési esélyeinket.
„Minden azon múlik, hogy az ember mit programoz be magába. Ha eldöntöm, hogy márpedig életben maradok, és nem a vakszerencsében bízok, hanem tudatosan igyekszek megmenekülni, akkor jó eséllyel ez fog megtörténni” – utalt a kriminálpszichológus a szerinte legfontosabb tényezőre, a lelki attitűdre. Példaként említette, hogy egyes statisztikák alapján a sebesült katonák és rendőrök 25-35 százaléka annak ellenére meghal, hogy a sérülésük nem életveszélyes – a sokk miatt azonban úgy hiszik, hogy itt a vég, és a szervezetük ennek megfelelően reagál (kitágulnak az erek). Ugyanakkor az ellenkezőjére is van példa: szintén statisztikák bizonyítják, hogy a harctéren halálos lövést kapott fegyveresek még akár 10 percig is tovább tudnak harcolni, ha nem az köti le a tudatukat, hogy meg fognak halni (ilyenkor az erek összeszűkülnek, lassítva a vérveszteséget).
2015. 11. 27. (XIX/48)
