Umberto Eco több volt, mint író. Magyar fordítója, Barna Imre a következő szavakkal emlékezett rá: „Hasonlóan Johann Wolfgang von Goethéhez, Thomas Mannhoz vagy Jean-Paul Sartre-hoz, Umberto Eco a senki által nem vitatott, hazájában és az egész világon is óriási tekintéllyel bíró értelmiségi típus képviselője volt.” Az Európa Könyvkiadó vezetője nekrológjához azt is hozzátette, hogy Umberto Eco számon tartotta műveinek fordítóit, akikkel személyesen is megismerkedett, válaszolt feltevéseikre és gyakran elébe is ment kérdéseiknek.
A nyolcvannégy éves olasz író olvasóira testált örökségében egyaránt megtalálhatjuk az esszégyűjteményt, szemiotikai (jelek és jelrendszerek tudománya) szakmunkákat és regényeket is – sőt voltak újságokban megjelent humoros karcolatai is. Hogyan írjunk szakdolgozatot című könyve pedagógiai szakmunka, melyben az egyetemi hallgatóknak nyújt segítséget. Filozófus, pedagógus, nyelvész, középkorász és író: rendkívül sokoldalú ember volt.
A világhírt az 1980-ban megjelent regénye, A rózsa neve hozta meg számára. A nagy sikerű műből film is készült. „Meg akartam ölni egy szerzetest” – nyilatkozta Eco, amikor a regény születéséről faggatták a kíváncsi újságírók. A mű tulajdonképpen egy filozófiai és filológiai alapossággal megírt detektívregény. A szintén középkorászból lett író, Patrick Süskind A parfüm – Egy gyilkos története című könyvével szokták párhuzamba állítani.
2016. 02. 26. (XX/08)
