Az osztrák fővárosban nemcsak a kávénak, az Apfelstrudelnek és a fiákereknek, de a pszichiátriának is évszázados, patinás hagyománya van. Ma is majd’ minden utcában lehet találni egy fényes névtáblát, amelyen híres pszichológus magiszterek vagy doktorok ajánlják fel szolgáltatásaikat.
Az 1920-30-as években orvostanhallgatók és érdeklődők százai látogattak Bécsbe, hogy elmerüljenek Freud „örömelvének”, a pszichoanalízisnek vagy Adler individuálpszichológiájának a mélységeiben. Egy helybéli fiatal orvostanhallgató azonban, aki gyermekkorában alapos zsidó vallásos oktatásban részesült, egyre kényelmetlenebbül érzi magát leendő szakmájában, mert egyre kevésbé tud hinni abban, hogy az ember legfőbb mozgatórugója csupán az örömelv vagy az erő utáni vágy lenne. Bár még cikket is ír Freud biztatására, Adlerrel pedig különösképpen jó viszonyt ápol, egy napon megtagadja elődeit – és a leghatározottabban szakít a bécsi egyetemen oly divatos tananyagokkal. „Megpróbáltam mindazt elfelejteni, amit a pszichoanalízistől és az individuál-pszichológiától tanultam – hogy valóban meghalljam a betegeimet. Meg akartam találni, hogyan tudjuk állapotukat valójában javítani.” A fiatal Viktor Frankl az emberről egy háromdimenziós modellt alkot – biológiai és pszichikai dimenzióin túl egy szellemi részt is feltételezve, amelynek szerinte az a legfőbb tulajdonsága, hogy mindig, szakadatlanul értelmet, jelentést és értékeket keres.
Az első szakmai sikerek
2016. 02. 26. (XX/08)
