Mindezt meglehetősen gyorsan, szakavatottan teszik, csak a lényegre koncentrálnak. A porszívókból csak a motor kell, a hűtőből a csövek, a papír az utánfutóra kerül, a fémhulladék pedig a szakadt Lada tetőcsomagtartójára. Négyen vannak, az autót le se állítják, egy kupacra két-három perc jut, majd távoznak, valódi felfordulást hagyva maguk mögött: a maradékot szedjék csak össze a hulladékkezelő cég emberei. Hiába jelentik fel őket a hatóságnál, nincs paragrafus, ami alapján megbüntethetnék őket, mert – elvileg – nem rendszeresen végzik a hulladékosztályozást és válogatást, nem is anyagi haszonszerzés a céljuk, hanem saját maguk hasznosítják a szerzeményeiket: a papírral fűtenek, az alkatrészek meg majd jók lesznek valamire…
A kertvárosi részen szinte már minden lom át van túrva, a frissen vágott előkertekben a tv-alkatrésztől a szétszórt ruhákig minden megtalálható. Kísérőm, az egyik köztisztasági cég régiós vezetője azt állítja, a lakótelepeken még nagyobb gond van, ott szabályosan szétszórják a kukák tartalmát: kenyérhéjat és üveget keresnek. Előbbi cserealap: a sertéstenyésztők pénzt adnak érte, utóbbi pedig a nagyáruházakban mindig leadható. A határon túlról érkező kukások kerékpárral közlekednek, amelyre rengeteg szatyrot aggatnak, azokba szelektálják a kikukázott holmikat. Ahogy a Lencsési lakótelepre érünk, kísérőm az elegáns fém kukatárolók felé veszi az irányt. Ezek fedettek és zárhatóak, így azt gondolná az ember, hogy csak kulccsal lehet hozzáférni a tartalmukhoz. A második szakasz elé érve azonban rozsdás kerékpárt látunk az egyik villanyoszlophoz támasztva, mellette a tároló ajtaja tárva-nyitva, a kukákban pedig egy koszlott öltönyös ember turkál cigarettázva. Béla tanár úr, a határon túlról, Kisjenőből, mondja kísérőm, a szóban forgó úr pedig nagyot köszön és illedelmesen bemutatkozik. Szabódik a kézfogás elmaradása miatt – ő már bekoszolta a kezét, mondja. A beszélgetés szinte élvezetes is lenne, ha nem egy kuka mellett folyna – a tanár úr ugyanis nagyon művelt és kifinomult, de sajnos kissé lecsúszott az élete, ahogy ő fogalmaz. Tegnap egy használt tv-vel egyensúlyozott el a határig, onnan pedig az első román faluig, Varsándig, ahol hamar pénzzé is tette a nagy fogást.
„A guberálás nem tiltott, viszont, ha valaki a szemetet földre önti, az már köztisztasági szabálysértés lehet. Szabálysértési eljárást lehet indítani, vagy helyszíni bírságot kiszabni, ha tetten érik” – mondja kísérőmnek célozva, akiben felismerte a hivatalos embert. Ilyen vele még nem történt, teszi hozzá, bár a felügyelők a hajnali órákban gyakran ellenőriznek.
2016. 04. 22. (XX/16)
