A tizennégy éves Gergő iskolába jár, mellette szolgálattevő a Széchenyi-hegyi Gyermekvasútnál: nagymamájával egy dunántúli településről utazgat fel kéthetente Budapestre, s ilyenkor az éjszakát a vasutas táborban töltik, hogy Gergő másnap ott legyen a hajnali szolgálatkezdéskor. Gergőt a húgával együtt a nagyszülei nevelik évek óta, a szülőkkel pedig, akik Németországban dolgoznak, és ritkán járnak haza, skype-on tartják a kapcsolatot.
A kamaszfiú Trencsényi Klára nemrég bemutatott dokumentumfilmjében, a Reményvasútban – több másik társához hasonlóan – önmagát játssza. Élethelyzete Európának ezen a táján nem számít egyedinek. A szülők egyik hazalátogatását is felvette a rendező: hozzák az ajándékokat, látszik rajtuk az öröm a viszontlátás miatt, másrészt a szomorúság is, az anya elsírja magát, magyarázkodik, az apa komor. A szülők próbálják rávenni Gergőt, hogy jöjjön ki hozzájuk, tanuljon tovább Németországban, hiszen most fejezi be a 8. osztályt, és a gyerekvasutas szolgálata is véget ér. Azonban Gergő inkább marad, mivel ide köti minden: „Nem hagyhatom itt a nagymamát” – mondja csendesen. A közlekedés iránti rajongása folytán egy kaposvári szakképző iskolába jelentkezik, a kamera követi Gergő ballagását a gyermekvasúton, aztán felmenői búcsúztatják a Kaposvárra menő vonatnál, majd látható az a lerobbant kollégiumi szoba is, ahol Gergő ezentúl lakni fog. A gyerekvasút és a kollégium miliője egyformán azt sugallja, mintha megállt volna itt az idő, valamikor a hetvenes években.
Gergő egyike annak a sok hátrahagyott gyereknek Kelet- és Dél-Európa- szerte, akiknek egy vagy mindkét szülője külföldön dolgozik. Gyermekvédelmi szakemberek szerint Magyarországon még kevésbé jellemző, hogy szülők a gyerekeik nélkül költözzenek külföldre: többnyire az apák mennek ki dolgozni egyedül, vagy a teljes család megy. „Volt rá példa, hogy egy prostituált itthon hagyta a tizenegy éves gyerekét, mert kiment külföldre dolgozni, és előtte szólt a szomszédnak, hogy néha nézzen rá a gyerekre. De ez elég ritka jelenség, jellemzően nem emiatt kerülnek a gyerekek gyermekvédelmi gondoskodásba” – mondta lapunknak Illésné Áncsán Aranka, a tiszadobi gyermekotthon egykori vezetője.
A külföldi munkavállalás miatt szétszakadt családok és hátrahagyott gyerekek problémája viszonylag újnak, egy évtizedesnek számít Európában – állítja Blaskó Zsuzsa szociológus nemrég írt elemzésében, melyhez civil szervezetek, kutatások és országjelentések adatait vette alapul. Ázsiában vagy Dél-Amerikában régóta ismert jelenség, hogy a szülők külföldi munkavállalásuk idejére a gyerekeiket a nagyszülők, egyéb rokonok, ismerősök, szomszédok vagy akár a nagyobb testvér gondjaira bízzák. A kevés adatból is az látszik, hogy a szegényebb régiókból a gazdagabbakba, azaz a délről északra, illetve a keletről nyugatra irányuló vándorlás következményeként ma világszerte növekszik a magukra hagyott gyerekek száma.
Európában különösen érintettek e tekintetben a dél- és kelet-európai országok, ahonnét az uniós csatlakozást követően vált egyre tömegesebbé a migráció Nyugat-Európa felé. A külföldről hazaküldött bérek mellett sokat számítanak a nyugati családtámogatások is. A 2004 óta érvényes uniós szabályozás alapján az EU-ban dolgozó szülő a másik tagországban élő gyermeke után családi ellátásra jogosult: a két érintett ország családi pótlékának a különbözetét kaphatja meg ott, ahol dolgozik, továbbá adókedvezményt és egyéb juttatásokat is.
Köztudott viszont, hogy a britek a további EU-tagságuk – amiről június 23-án népszavaznak – feltételei közé sorolják az EU-ból érkező munkavállalók szociális juttatásainak korlátozását is. Bár a részletekről még nincs megállapodás, a hírek szerint a brit kormány megtiltaná, hogy családi pótlékot vehessenek fel olyan külföldi EU-munkavállalók, akiknek gyermekei nem élnek Nagy-Britanniában. Ez főleg az ott élő lengyeleket és litvánokat, de nem kis számban a magyarokat is érintheti.
S ha a briteknek sikerül a szigorítás, más tagállamok is követhetik a példát, ugyanis a németek és az osztrákok is lefaragnák a migránsok szociális ellátását. A Der Standard közlése szerint 2013-ban több mint 65 millió eurónyi juttatást (családi pótlékot) küldött az osztrák kormány Magyarországra, 48 milliót Szlovákiába, 31 milliót Lengyelországba, 12 milliót Szlovéniába és 11 milliót Romániába. Az összeg nő: 2013-ban összesen 207 millió, 2014-ben 233 millió eurót fizetett ki ezen a címen Ausztria a nem ott élő gyerekek után.
„A magyar leleményességgel minden szabály kijátszható. Ismert, hogy Angliában eddig sem volt könnyű a külföldön élő gyerek után családi pótlékhoz jutni, ezért bevett gyakorlattá vált, hogy a szülők kiköltöztetik magukhoz a gyerekeket egy időre, vagy ott születik a baba. Miután megkapják a támogatást, az anya hazahozza a gyereket, s ezután a szülők két országban veszik fel a családi pótlékot, mivel az angoloknál senki nem ellenőrzi, hogy ott lakik-e még a gyerek” – mesélte lapunknak egy szociálpolitikus.
Európában az elmúlt 25 év során kibocsátó országként megjelenő államok többségére jellemző, hogy a kivándorlók egy része hosszabb vagy rövidebb időre hátrahagyja családtagjait, köztük kiskorú gyermekeit is – derül ki Blaskó Zsuzsa már említett tanulmányából. Az elérhető adatok szerint a kétezres évek végén a leginkább érintett országokban (Románia, Lengyelország, Bulgária, Lettország, Litvánia, Észtország, Szlovákia, továbbá Moldova, Ukrajna, Albánia) több mint 900 ezer gyermek élt úgy, hogy legalább az egyik szülője külföldi munkavállalás miatt volt távol. A jelenség valódi kiterjedtsége nem ismert, mivel a szülők sokszor nem jelentik be hivatalosan a külföldre távozásukat.
Tény, hogy kialakult egy szétszakadt, internetes kapcsolattartásra és olcsó utazásokra alapozó „transznacionális családmodell”, aminek a jellegét a szakember szerint meghatározza, hogy az új európai migrációs folyamatok egyik fontos motorja a házimunkát, személyi szolgáltatásokat, gyermek- és idősgondozást ellátó (női) munkaerő iránti fokozódó igény a nyugat- és észak-európai országban. Előidézi ezt a gazdag országok elöregedése, a magas női foglalkoztatottság, illetve a szociális gondozási formák állami finanszírozásának csökkenése. Mindez az elmúlt évtizedben nemcsak az egyedülálló, hanem a családos nők külföldi munkavállalását is fölerősítette.
„A migráns nőknek az otthoni gondoskodási szerepkörből való kilépésével függ össze, hogy maga a transznacionális család fogalma és a hozzá kapcsolódó társadalmi kérdések is akkor kerültek a figyelem középpontjába, amikor az apák után az anyák is megjelentek mint a családot külföldről támogató szereplők” – fogalmaz a szociológus.
A transznacionális családok terjedésével egyre nagyobb figyelmet kapnak a szülők külföldi munkavállalásának az otthon maradókra – elsősorban a gyerekekre – gyakorolt lehetséges következményei, melyek nem csak az anya hiányához kapcsolhatók. Az EU-ban ma veszélyeztetett csoportként tartják számon a hátrahagyott kiskorúakat. „A szakirodalomban feltárt negatív hatások nagy része a szülő távolléte miatt elszenvedett érzelmi veszteségre, a szülői gondoskodás hiányára vezethető vissza. Ennek közvetlen következménye lehet akár depresszió, szorongás kialakulása az otthon hagyott gyermekeknél, illetve a deviáns magatartásformák kialakulásának fokozott kockázata, az egészségi állapot, vagy éppen az iskolai eredmények romlása” – áll az elemzésben.
A gyerekek anyagi helyzete javul, bár Blaskó utal egy kutatásra, miszerint a hazaküldött jövedelmet sok esetben nem az eredeti célokra (iskoláztatás, egészségügy) fordítják, hanem nagy presztízsértékű fogyasztási javakra. A World Bank adatai szerint a dél-kelet-európai régióban egyre nő a külföldről hazaküldött jövedelmek GDP-hez viszonyított aránya, és a térség legérintettebb országai a világ országainak leginkább külföldijövedelem-függő tíz százalékába kerültek.
A tanulmány szerint a legtöbb hátrahagyott gyermek Európán belül Romániában él, ahol 2006 óta az önkormányzatok kötelesek őket nyilván tartani. A 2011-es hivatalos adatok szerint 85 ezer romániai gyermek szülei éltek külföldön, és az esetek 42 százalékában mindkét szülő távol volt – jobbára pár éves ciklusokban. A valóság drámaibb lehet, mivel egy UNICEF vizsgálat már 2007-ben 350 ezer érintett gyerekről számolt be, ami a 0–18 éves korosztály 7 százaléka, akik főleg 10-18 évesek. Inkább az apa volt távol, de az anyai távollét is jelentős, illetve 126 ezer gyermeknek mindkét szülője külföldön dolgozott – állítólag Nyugat-Romániában egész falvak élnek szülők nélküli gyerekekkel. Az elérhető adatok szerint Bulgária észak-nyugati felén a gyerekek 44 százaléka érintett.
Blaskó összegzésében megállapítja: vannak arra utaló jelek, hogy a transznacionális lét sokak életében csak átmeneti állapot, és amint ezt a körülmények lehetővé teszik, a család ismét egyesül. Ám a kapcsolatok fellazulása miatt ez korántsem egyértelmű, ráadásul a fokozódó migráció miatt a transznacionális családok száma legalább az eddigi szinten újratermelődik.
2016. 06. 10. (XX/23)
