Még csak harmincéves vagy, ahhoz képest nagyon szép pályát futottál be. A Magyar Tudományos Akadémia tudományos munkatársa vagy, a kutatócsoporttal, akikkel dolgozol, új módszert dolgoztatok ki a betegellátásban, és egy bizonyos fehérjével kapcsolatban olyan válaszokat adtál meg, amelyek eddig ismeretlenek voltak. Honnan indultál? Hogyan jutottál el idáig?
– Igazából orvosnak készültem, de amikor a felvételim nem sikerült, a következő helyre, biológusképzésre kerültem. Úgy voltam vele, meglátom, milyen az első év, jobban rálátok majd erre a szakra is, aztán legfeljebb újra felvételizek az orvosira. De aztán megtetszett a biológus szak, és láttam a lehetőségeket, hogy mivel lehet majd a későbbiekben foglalkozni, úgyhogy ott ragadtam, és nem bántam meg, sőt!
Már egyetemi éveim alatt, másodévesen elkezdtem bekapcsolódni kutatásokba, először az ELTE-n, aztán mielőtt befejeztem volna az egyetemet, megváltoztak a terveim, és úgy éreztem, hogy valami emberközelibbet szeretnék csinálni, mert amit addig tanultam, az nagyon elméleti volt. Akkor kerültem át a Semmelweis Egyetem egyik intézetébe, ahol azóta is dolgozom. A fő kutatási területe ennek a kutatócsoportnak, ahol most vagyok, az az immunrendszernek egy alrendszere, amit úgy hívunk, hogy komplementrendszer. Ha ez a rendszer nem működik jól, annak a következménye sok gyulladásos vagy immunhiányos betegség kialakulása. Amivel mi foglalkozunk, az egy örökletes vesebetegség, a hemolitikus urémiás szindróma. Ez veseelégtelenséggel jár együtt, ha nem kezelik megfelelően, akkor halálhoz is vezethet. Ez Magyarországon is többeket érint, gyakran félre is kezelik, mert hasonló tünetekkel jár, mint az allergia. A bőrön bárhol megjelenő ödémákkal jár együtt. Magyarországon a diagnosztizált esetek száma körülbelül 180 fő, de sok rejtett eset lehet.
2016. 07. 01. (XX/26)
