A látványtól gyermekkori emlékek szöknek felszínre bennem, amikor az aratás hajnali három órakor kezdődött, a szalma meg még harmatos volt. Kaszával, majd cséplőgéppel dolgoztak – most is egy ilyen ősrégi szerkezet zötyög szembe vaskerekein a macskaköves úton, de csak nosztalgiából, mert errefelé is az önjáró aratógépek legmodernebb változatai vágják a gabonát. A még mindig tökéletesen működő muzeális szerkezet az aratóünnepre került elő.
Házigazdánk, Novak János termelő megmosolyogja az emlékeimet, de azt mondja, arató-cséplővel tíz óra előtt nem volt ajánlatos az aratást kezdeni, mert a harmatos búza nedvesen került a pótkocsikba, ami tönkretette a minőségét. Az udvarában már fényesre suvikszolva állnak a gépek: két traktor, pótkocsi, arató-cséplő Steyer gép. Mihail, a gazda idősebb fia az utolsó javításokat végzi az ősrégi gép egyik alkatrészén, és a közeli területen kezdődhet is a nagy munka. A kaszások már hajnalban levágták a bemutató táblát, a kévék kötegelve várják a cséplőgép indulását.
„Nyolcvan holdon gazdálkodunk, ami a mienk, ehhez még bérelünk tizenhat holdat, bőven van mit dolgozni” – mondja Novak gazda. Ő hivatalosan már nyugdíjba vonult, de ez nem jelenti azt, hogy nem veszi ki a részét most is a munkából. Valójában két felnőtt fiával, Mihaillal és Jancuval közösen művelik a földeket. Becsületesen elosztják háromfelé a hasznot, csak a földek tulajdonjoga az övé.
A munkák nehezebb részét a fiúk végzik, az öreg csak szervez, ellenőrzi a munkagépeket – és persze minden olyan területen ő a főnök, ahol szükség van a tapasztalataira. Évekkel ezelőtt vették meg a cséplőgépet a szomszéd falu egyik gazdájától, előbb csak muzeális és szakmai érdeklődésből, de a téli bütykölések és a gépekhez való „őrült vonzódás” miatt végül megjavították, és minden nyáron csépelnek vele – csak úgy nosztalgiából.
A faluban ezen a napon valóságos ünnep van, számos hasonlóan nosztalgiázó gazda gyűlik össze. Sajnos a kaszálást már lekéstük, de a cséplőgép munkáját ámulva figyeljük, jó pár újságíróval egyetemben. Novak gazda közben mesél: „az idén húsz holdon van búzánk, húsz holdon pedig árpa, zab, szója terem, egyszóval olyan növények, amit fel tudunk használni az állattenyésztésben, mert bikahizlalással és juhtartással is foglalkozunk. Egyedül így van valami értelme a gazdálkodásnak, ha a magunk termelte takarmányt visszafordítjuk a saját termelési körünkbe”. Évente 60 hízott bikát adnak el, és számtalan egyéb lábasjószág is kerül a piacra, közte olyan egzotikus szárnyasok is, mint a páva és a strucc, amelynek tenyésztésével a fiatalabb fiú foglalatoskodik. Valamennyi sertés is van, ily módon az istállótrágya is megtermelődik, ami létfontosságú egy partiumi gazda számára. A megtérülésről ne kérdezzek, mondják, ha számolni kezdenének, azonnal abbahagynák a munkát.
„A búzahozam megfelel a sokéves átlagnak, vagy egy picivel nagyobb. Úgy saccolom, hogy holdanként 25-26 mázsa búza lesz majd az aratás végén” – folytatja a gazda, aki nem kötött szerződést a búzatermésre, valakinek majd csak eladja. Gondot jelent, hogy nincsenek tározóik, illetve ahol bérbe vehetők, ott rendkívül költséges a búza raktározása. Novak János nem szeret panaszkodni, de azért megjegyzi: a román mezőgazdaságban nem sok uniós pályázati pénz jelent meg eddig. A mezőgépeik elavultak, úgy toldozzák-foldozzák őket, ahogy tudják, mert ha még a javításokat is fizetni kellene, nincs az az aratás, ami be tudná hozni a költségeket.
„Úgy gazdálkodunk, hogy szinte minden lej kiadását kétszer is meggondoljuk. Lajstromot készítünk a városban végzendő dolgokról, és ha már jó hosszú a jegyzék, akkor indulunk be Nagyváradra, hogy egy úttal minél több dolgot el tudjunk intézni. Nem akarom, hogy panaszkodásnak tűnjön, de egy parasztgazdaságban egész éven át kora reggeltől késő estig van munka, különösen ott, ahol állattartással is foglalkoznak. Itt nincs ünnep, nincs vasárnap, a jószágot nem is bízhatjuk másra” – teszi hozzá Magda, a háziasszony. A bikák, a disznók etetése, itatása, a háztartás vezetése az ő és menyei feladata.
A cséplőgép zakatolása még sokáig a fülembe „zenél”, ahogy a határ felé haladunk. A napnak még nincs vége, hiszen egy szeghalmi gazda vár bennünket, Balázs Tibor, aki egyrészt maga is gazdálkodik, de agronómusként egy komoly, ezernyolcszáz hektáron termelő cég egyik irányítója. Ahogy a modern kombájnok látványa feltűnik a búzatáblában, szinte egy újabb időutazás másik végállomásán érzem magam. A legmodernebb gépek precíziós beállításokkal, szinte önmaguktól végzik az aratást. Azonban a technika, a gazdák gondjai ugyanazok határon innen és túl. „A búza rendkívül jó minőségű az idén, de az ára olyan alacsony, hogy szinte az önköltséget sem lehet vele kitermelni. Ha nem lenne a támogatás, még a nullszaldót sem érnénk el a termeléssel, ráadásul annyi a gabona, hogy jelenleg telített a piac, eladhatatlannak tűnik a termés” – mondja Balázs Tibor. Mázsánként 3200 forint a takarmánybúza ára, még az étkezési vagy kenyérgabona sem éri el a négyezres árat. Az agronómus szerint a magyar hústermelők sem tudnak annyi gabonát feletetni, amennyi idén termett, így ez az év ugyan remek kilátásokkal indult, ám a piaci helyzet egyelőre nem felel meg ennek.
Átlagon felüli termés
2016. 07. 29. (XX/30)
