A német kormányt nemcsak kül-, hanem belpolitikailag is igen érzékenyen érintik a törökországi fejlemények. Nem véletlenül. A júliusi puccskísérletet követően Erdogant támogató tüntetők ezrei mentek utcára Németország különböző nagyvárosaiban, így Stuttgartban, Hamburgban és Berlinben is. Kölnben pedig valóságos megademonstrációra került sor július utolsó napján, amikor – egyes sajtóorgánumok számításai szerint – legalább 40 ezer Erdogan-követő tüntetett. A kölni felvonulás nemcsak a mindig éles elméjű német államfilozófusokban, hanem még a liberálisabb szemléletű fiatal németek köreiben is feldobta a kérdést: miért demonstrálnak német állampolgárok egy másik, több ezer kilométerre fekvő ország kétes megítélésű, autokrata vezetője mellett?
Török németek vagy német törökök?
A történet az 1961-ben Németország és Törökország között létrejött úgynevezett „toborzóegyezménnyel” kezdődött. Hasonló egyezményt a második világháborút követően éppen feltápászkodó, munkaerőhiánnyal küszködő németek Olaszországgal és Spanyolországgal is kötöttek. A törökökkel létrejött megállapodásnak azonban – úgy tűnik – nemcsak gazdasági, hanem hosszú távú társadalmi következményei is lettek. A megállapodás ugyanis – elvileg – nemcsak a németek érdekeit szolgálta, hanem azt is, hogy az óriási szegénységgel küszködő Törökország problémáit enyhítse. Csakhogy mivel a „félhold országának” bajai még évtizedekig nem enyhültek, így a török munkavállalók egyszerűen ottmaradtak Németországban, ráadásul később csatlakoztak hozzájuk családtagjaik is. 1971-ben számuk körülbelül félmillió volt, tíz évvel később azonban már több mint másfél millió török dolgozott és élt az iparosodottabb nyugati tartományokban. Fél évszázad múltán az érintett tartományok közösségeinek szerves részét képezik az immár második, harmadik, sőt negyedik generációs, török származású „németek”. Számuk országszerte nagyságrendileg 3 millióra tehető a 80 milliós országban. (A szociológiai felmérések szerint azonban az utóbbi években a két ország közötti vándorlás kétirányúvá vált, egyes családok visszaköltöztek inkább Törökországba.)
2016. 08. 19. (XX/33)
