A vészkorszak, a Soá túlélői egyre kevesebben vannak. Csak pár év, és nem lesz már szemtanú, aki ott volt és látta, mi történt a múlt század derekán, például a budapesti gettóban, aki elmondhatja, hogy a holokauszt nem egy hatásos internetes hoax – hiszen tényfeltáró könyveket, eredeti dokumentumokat viszonylag kevesen olvasnak.
A ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium tornatermében a nyolcvanéves Fehér Éva viszi időutazásra a diákokat saját gyermekkorába. Figyelnek rá. Budapesten járunk, a század legszörnyűbb őszén, 1944-ben és egy nyolcéves kislány belső világába kapunk betekintést. Éva nénit ugyan nem vitték el Auschwitzba, ám több mint hatvan rokona nem élte túl a népirtást. Alig maradt ismerős arc körülötte, mikor újra kezdődött élete a romos városban. A 11. évfolyam tagjai csoportokban ülve hallgatják a beszámolót. A Lazarus Projekt befejező részénél járunk, ami valóban az egész program csúcspontja. Morovics Erika pedagógus, aki a témát újszerűen körüljáró program tantervét és módszertanát alkotta meg, részben svédországi, kommunikációs tanulmányai alapján, a Heteknek elmondta, hogy a három, egymásra épülő rész fő célja az empátia, a kommunikáció és az együttműködés fejlesztése – közös magyar múltunk e kellően fel nem tárt részletének körüljárásával, csoportmunkában. Ottjártunkkor éppen a harmadik foglalkozásnál tartanak, amikor a vészkorszak egy túlélőjével – esetünkben Éva nénivel – ismerkednek meg a diákok. Közvetlenül e találkozás előtt egy játékfilm (A csíkos pizsamás fiú) főbb szereplőinek érzelmi-hangulati változásait figyelik meg a különböző (haza, ember, bűn, vallás, szabadság) nevesített csoportok, hisz a történetben így vagy úgy mindenki részesévé lesz az emberirtásnak. Egyes, korábban már említett jelenségek nyernek így szemléletes példát. Erika például a „holdudvarhatásra” hívja fel a jelenlevők figyelmét, amikor egy másik ember egyetlen tulajdonságát látva hajlamosak vagyunk az egész személyét aszerint megítélni. A közös elemzés és az ezt rögtön követő személyes beszélgetés egymást erősítve azt célozza, hogy a fiatalok az eléjük tártakat végiggondolva, maguktól jussanak el a projekt végén olyan belső készségekhez, amelyek legalábbis megnehezítik a rasszizmus és más szélsőséges eszmék térnyerését a köreikben.
Maga Éva néni is kíváncsi erre a nemzedékre. Nemcsak a maga életéről beszél, hanem kérdez a diákokéról is. Néha kicsit provokálja őket, hiszen itt most tovább akarnak jutni a fejet hajtó megrendülésnél (bár érezhetően az is jelen van a lelkekben) mindazzal kapcsolatban, ami az embereket több mint hetven évvel ezelőtt Magyarországon bűnössé vagy áldozattá tette. Vagy éppen olyanná, mint Éva néni tanítója, Pekár Gyuláné volt, aki a drákói szabályok ellenére a tanteremben levétette a sárga csillagot azon kis tanítványai köpenyéről, akiket a korabeli magyar állam bélyegzett meg, aki az ordas hatalommal a maga módján így ellenkezett nem veszélytelenül.
2016. 09. 02. (XX/35)
