A szegedi Újzsinagóga 1900 és 1902 között épült. A monumentális épület mai, felújítás előtti állapotában is arról tanúskodik, hogy a 19-20. század fordulóján nagy létszámú, virágzó izraelita közösség élt a városban, amely elévülhetetlen érdemeket szerzett Szeged polgárosodásában. Nélkülük bizonyosan másként ment volna végbe a város 1879-es árvíz utáni újjáépítése is, amikor az elpusztult, döntően falusias jellegű település romjain megszületett a modern „palotás Szeged”.
A szegedi zsidóság a 19. század utolsó harmadában és a századfordulón élte fénykorát, amelyet az egyenjogúsításért folytatott évszázados harc előzött meg, majd a fennmaradásért és a közösség túléléséért folytatott évtizedes küzdelem követett, amely végül a Soá tragédiájába torkollott.
Magyarországon a török hódoltság előtt is éltek kis számban zsidók, szegedi jelenlétük legkorábbi írásos bizonyítéka a II. Ulászló király idejében kiállított szabad királyi városi rangot biztosító oklevél 1498-ból, illetve egy 1524-es írás, amely szerint egy Izsák nevű szegedi zsidó tíz drágaköves ékszert helyezett letétbe Pozsonyban. Létszámuk a török kiűzését követően nőtt meg jelentősen, amikor az ország elnéptelenedett tájaira nagy létszámú nemzetiségi, többek közt cseh-morva és német területekről, valamint Galíciából származó zsidó népesség vándorolt be. Ennek ellenére egy 1768-ban keletkezett feljegyzés szerint „a városban, mint ez előtt, úgy most is egyetlen zsidó sem lakik”, bár kereskedőik rendszeresen megfordultak a városban. A történeti hűség kedvéért meg kell említenünk, hogy kikeresztelkedett zsidók éltek a városban, akik letelepedésük érdekében polgárjogot szereztek, aminek ára eredeti identitásuk katolikus hitre cserélése és egy kisebb vagyonnak megfelelő pénzösszeg volt.
2016. 09. 02. (XX/35)
