Bár a kormány stratégiai fontosságúnak tartja a mezőgazdaságot, és azon belül a nagy élőmunka igényű szőlőtermesztést, az ország legnagyobb borvidékének problémáit több év alatt sem sikerült megnyugtatóan kezelni. A Duna-Tisza közén több tízezer család foglalkozik legalább kiegészítő tevékenységként szőlőtermesztéssel – ők idén az eddiginél is nagyobb meglepetéssel fogadták a nagy felvásárló pincészetek által a szüret elején meghirdetett szőlőfelvásárlási árakat. Pontosabban nem a meghirdetés pillanatában volt nagy a felhördülés, hanem azt követően, hogy az egyébként is alacsony árakat menet közben tovább csökkentették. A fehérszőlő esetében 15-25 százalékkal voltak alacsonyabbak a meghirdetett felvásárlási árak a tavalyinál, a kékszőlőnél pedig a 35 százalékot is meghaladta a csökkenés. „A legnagyobb mennyiségben termesztett fehér fajtáknál a tavalyi 90 forintos árat idén 73 forintra csökkentették, ami menet közben tovább esett 65 forintra. Ha még hozzávesszük azt is, hogy az agrár-környezetgazdálkodási (AKG) támogatásokat a térségbeli szőlősgazdák 90 százaléka az ígéretekkel ellentétben nem kapta meg, akkor egy-egy átlagos terméshozamú hektáron több mint 400 ezer forint veszteséget könyvelhetünk el, és lényegében önköltségi ár alatt kellett termelnünk” – forintosította mindezt Budavári László szőlőtermesztő, aki gazdatársaival az elmúlt hetekben félpályás útlezárással tiltakozott – akkor még az AKG támogatások elmaradása miatt.
Az árcsökkenés kapcsán a pincészetek arra hivatkoztak, hogy az idei szőlőnek nemcsak a minősége, hanem a mennyisége is átlagon felüli, ezért a nagy tömegben rájuk zúduló termést már nem tudták befogadni, volt, ahol le is állították az átvételt. Márpedig – érvelnek a döntésük mellett – a piacgazdaság szabályai szerint ahol nő a kínálat, ott csökken az ár. Budavári László szerint valóban volt szőlődömping, ám ezt csak részben okozta a jobb termésátlag, inkább a kézi munkaerőnél jóval hatékonyabb szüretelő kombájnok számlájára írható a jelenség. A gazda hangsúlyozta: annyival nem jobb a termésátlag, amennyivel csökkentek az árak – ezért sokakkal együtt ő sem tartja kizártnak, hogy az óriásfelvásárlók (ilyenből 8-10 van a térségben, a legnagyobbnak 6 milliárdos éves árbevétele volt tavaly) „kartellként” nyomják le a felvásárlási árakat. A gazdák szerint ez azért is tisztességtelen, mert a több esetben pénzügyi és nem szakmai tulajdonosok által vezetett nagypincészetek éppen azokra nincsenek tekintettel, akik a bortermelés alapját jelentik. Utóbbiak azért is tudják nehezen érvényesíteni az érdekeiket, mert a felvásárló könnyen mondhatja, hogy ha nem kapja meg az általa meghatározott áron a magyar szőlőt, akkor behozza az olcsó olasz bort.
Olasz front
Ez annak ellenére így van, hogy a kormány két éve hadjáratot indított az olasz borimport ellen. Volt olyan év (2011), amikor 600 ezer hektoliternyi bort hoztak be – többnyire alföldi – borászatok, ami gyakorlatilag felborította a 2,5 millió hektoliteres éves fogyasztást produkáló hazai piacot, legalábbis az alsókategóriás, olcsó borok tekintetében. Az olasz bor literje ugyanis kevesebb mint száz forintba került, ami még a magyar szőlő felvásárlási árát sem érte el (pedig egy liter borhoz elvileg másfél kiló szőlő kell). Érzékelve a problémát, a kormány unortodox technikát alkalmazott: miután az érintett pincészeteket hiába kérték félhivatalosan, hogy tanúsítsanak önmérsékletet a behozatalban, megszaporodtak a hatósági ellenőrzések az érintett cégeknél, az import borok forgalomba hozatali eljárását pedig 15 napról 90 napra növelték. Ezenkívül az úgynevezett földrajzi jelzés nélküli (FN) borokra 30 forintos plusz (ellenőrzési) díjat terheltek, ezzel próbálva „igazságot tenni” a piacon. (A sajátos megoldás kapcsán Brüsszel is vizsgálódni kezdett.) Ráadásul, miután tavaly nyáron több olasz nagypincészetnél hatalmas mennyiségben foglaltak le „kétséges eredetű” bortételeket, Magyarországon 5 millió liter olasz bort foglaltak le a hatóságok, az érintett cégek pedig nem exportálhattak tovább hozzánk.
Ugyanakkor az olasz import nem szűnt meg, csak átalakult: egy közepesnek számító alföldi borászat vezetője szerint az olaszok azóta egy magasabb kategóriában, oltalom alatt álló földrajzi jelzésű (OFJ) borként adják el hozzánk lényegében ugyanazt a minőséget (ezt ugyanis nem terheli a 30 forintos díj). Az ár ugyan egy kissé emelkedett – literenként 100-120 forintra –, azonban a magyar szőlőt még sokan így is csupán az olasz import feljavítására használják. A szakember hozzátette: a felvásárlási árak beszakadása furcsa módon abba az irányba hathat, hogy a pincészeteknek már azért nem lesz szükségük az olasz borra, mert – egymással összejátszva – minden eddiginél olcsóbban meg tudják venni a hazai szőlőt. Ez azonban szerinte már kimeríti a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés fogalmát, ami a kisebb konkurensek lesöprése mellett már-már a szőlőgazdaságok fenntarthatóságát veszélyezteti.
2016. 09. 23. (XX/38)
