Mi a tapasztalatuk, milyen kihívásokkal szembesülnek azok, akik a nemzeti tragédiákról, ezen belül a vészkorszakról igyekeznek ismereteket átadni a diákoknak? A programjuk miben és hogyan nyújt segítséget ehhez?
– Az a tapasztaltunk, hogy a történelmünk kényes kérdéseitől egyformán retteg tanár és diák. Márpedig a magyar történelem igen gazdag a máig kényesnek minősülő kérdésekben. A tanár azért nem szereti ezeket, mert az iskolában kevés az idő az alapos kibeszélésre. Márpedig nem arról vagyunk híresek, hogy bármikor is alaposan kibeszélte volna ez a társadalom vagy a szüleink, nagyszüleink korosztálya azokat a sérelmeket, amelyeket esetenként mély sebekként hordozunk magunkkal. A családi történelmi emlékezet ráadásul néha alapjaiban mond ellent a hivatalos tananyagnak. Vannak tabu témák, „jobb ebbe nem belemenni” ügyek. Csak néhány hívó szót hadd említsek: Trianon, II. Világháború, holokauszt, 56, puha diktatúra, rasszizmus, antiszemitizmus, magyarság, ki a magyar, lassan az európaiság és annak zsidó-keresztény lényege is ezek közé tartozik.
Mi a tapasztalatok alapján úgy gondoljuk, jobbat teszünk valamennyiünkkel, ha a konfliktusos kérdésekről inkább beszélünk, olyan életszagú módszereket alkalmazva, amelyek lekötik főképp az iskoláskorú fiatalokat, s ráadásul befér az iskolai penzumba, ugyanakkor nem kerüli meg a kényes kérdéseket. Ebben szeretnénk gyakorlati segítséget nyújtani azoknak a pedagógusoknak, akik ezzel nap mint nap szembesülnek, s rászánnak most október közepén és végén két ütemben néhány napot arra, hogy esetleg maguk is új vagy érdekes szempontokkal gazdagodjanak, amelyeket aztán alkalmazhatnak a napi gyakorlatukban. Egy sor kiváló szakembert: történészt, szociológust, pszichológust kértünk fel arra, hogy segítsenek nekünk összeállítani egy olyan képzési programot, amely sorra veszi a lehetséges konfliktusokat, gyakorlati megoldási lehetőségeket, magyarázatokat, módszereket ismertet.
2016. 09. 02. (XX/35)
