Törökország deklaráltan az Oszmán Birodalom hagyományaira építő külpolitikát folytat, és mint ilyen, a szíriai események egyik mozgatója. Erdogan elnök számára az iszlám csupán eszköze annak, hogy Törökország regionális vezető hatalom lehessen. Ráadásul Törökország deklarált célja, hogy a függetlenségre törekvő és a mai Törökország jó negyedét maguknak követelő kurdokat katonailag kell megtörni. Törökországot elhelyezkedése és az a tény, hogy a térség egyetlen NATO-tagországáról van szó, nélkülözhetetlenné teszi az Egyesült Államok számára, ráadásul Ankara az EU-t is könnyen zsarolhatja a migrációs krízis során. A közelmúltig az ország szövevényes és ellentmondásos kapcsolatban állt az Iszlám Állammal és más dzsihádistákkal. Ezen az Iszlám Állam török területen elkövetett, tömeggyilkosság-számba menő merényletsorozata mintha változtatott volna: a legutóbbi, több tucat ember meggyilkolásával járó kurdellenes merénylet óta a török haderő földi csapatokkal is megtámadta az Iszlám Államot, viszont mellettük a szíriai kurdokat is.
A volt Szovjetunió területén kívül Moszkva egyedül Szíriában tart fenn katonai támaszpontot. Egy most körvonalazódó orosz–török–iráni kooperáció elementáris veszélyforrás az Egyesült Államok érdekeire a régióban. Bár Szíriában az Egyesült Államok és Oroszország érdekellentétei jelenleg nagyon markánsak, George Friedman, a Stratfor geopolitikai elemző és tanácsadó cég alapítója szerint ez csak a látszat: a tavaly szeptemberben kezdődött orosz beavatkozás szerinte inkább segített Washingtonnak, mivel kimentette az Egyesült Államokat egy lehetetlen helyzetből: az amerikaiak rájöttek, hogy nem bízhatnak az Aszad-rezsim ellenzékében, ráadásul az amerikai közvélemény által (joggal) tömeggyilkos diktátornak tartott Aszad eltávolítása az Iszlám Államot segítené. A beavatkozással az oroszok tehát egyszerre demonstrálják katonai csapásmérő képességüket és lépnek fel Washington egyenrangú partnereként. Az intervenció célja tehát nem Aszad megmentése, hanem az orosz imázs fényezése.
Az Egyesült Államok 2003-as iraki bevonulása tévútra vitte Washington külpolitikáját; azóta is ennek orvoslása folyik. Az Obama-adminisztrációt sokan határozatlansággal és elvtelenséggel vádolják, amiért hagyta eszkalálódni a konfliktust. Friedman szerint az Egyesült Államoknak nem feltétlenül érdeke a térség stabilitása, sokkal inkább az egymást ellensúlyozó, akár egymás ellen harcoló államok léte, így az amerikai külpolitikát már nem az idealizmus vezérli, mint George W. Bush idején. Friedman szerint a cél egy Amerika-ellenes hatalmi tömb létrejöttének megakadályozása, és nem a rend helyreállítása. Ez nem változtat azon, hogy Szíriában az Egyesült Államok duplán kínos helyzetbe került, immáron nemcsak az őshonos keresztények sorsukra hagyása okán, hanem amiatt is, hogy nem tudja, melyik ujjába harapjon: a török és a kurd erők – mindkettő Amerika szövetségese – most egyaránt kapnak légi támogatást.
2016. 09. 02. (XX/35)
