Sokakat meglepett, amikor 2000 áprilisában Dzsakarta legnagyobb stadionját seregnyi fiatal, jellegzetes muszlim viseletbe öltözött, oldalán kardot viselő férfi özönlötte el.
A Laskar Jihad szélsőséges szervezet harcosai „Allahu akbar”-t kántálva készültek szent háborúba a keresztények lakta Malukku-szigetek ellen. A Suharto-rezsim alig másfél éve omlott össze, és az addig betiltott radikális szervezetek gombamódra bukkantak elő az illegalitásból, helyet követelve maguknak az aktuálpolitikában. Ilyen volt a Laskar Jihad is, amelynek az Al-Kaida által kiképzett vezetői most tízezres tömeg élén követelték „elnyomott”, „népirtással fenyegetett” testvéreik védelmét. Hamarosan több tízezer mudzsahedin árasztotta el Indonézia évszázadok óta keresztény többségű szigetét, Ambont, évekre lángba borítva városait. Tízezreket mészároltak le, és mintegy félmillió ember menekült el otthonából.
Az ezredfordulón nem ez volt az egyetlen hasonló konfliktus Indonéziában a muszlimok és a keresztények között – a világsajtót újra és újra bejárták a Szumátra, Borneó, Szulavézi vagy Új-Guinea szigeteiről érkező véres beszámolók. A hat év alatt több százezer (a szám akár az egymilliót is elérheti) áldozatot követelő összecsapások, merényletek hátterében nem önmagában az országon belüli vallási különbségek álltak, sokkal inkább központilag irányított tömeges migráció. Ennek megértéséhez azonban érdemes visszatekintenünk az ország régmúltjára és 20. századi történelmére.
2016. 09. 30. (XX/39)
