07:15-re érkezik a Peter Cerny Koraszülött Alapítvány Mentőbázisára. Az I. számú Gyermekgyógyászati Klinika udvarán álló épület inkább emlékeztet egy hangulatos kis lakra, mint egészségügyi intézményre.
A hátsó bejáratnál sorakozó sárga mentőautók azonban egyértelműen jelzik az immár 28 éve működő Cerny profilját. Berényi Anikó 15 éve tagja a csapatnak. „Koraszülöttmentésből nem lesz karrier, ez más műfaj. Hivatás, mint az anyaság” – mondja a doktornő, aki középiskolás korától az orvosi egyetemre készült. A Cerny alapítvánnyal ötödéves medikaként került kapcsolatba. Nem volt tudatos választás, inkább sorsszerű. Hatodévben gyakorlatát már Dr. Somogyvári Zsoltnál, a szervezet szakmai vezetőjénél végezte. Megtanulta a csapatmunkát, hogyan kell gyorsan, hatékonyan elkezdeni az állapot stabilizálását, melyik eszközért, hová kell nyúlni az orvosi táskában. Ráérzett az összhangra. Azóta együtt dolgoznak.
07:45-kor az orvos „fellépős” csapatával (orvos, neonatológiai szakasszisztens és neonatológiai mentőgépkocsi vezető) átveszi a szolgálatot a lelépőktől. Indul a 24 órás ügyelet.