A Kettős Mérce blog szúrta ki, hogy az orosz állami tévében nem más, mint Dmitrij Kiszeljov, az orosz állami média igazgatóhelyettese és az állami hírügynökség igazgatója foglalkozott ’56-tal hetente jelentkező politikai magazinműsorában. A blog beszámolója szerint Kiszeljov a forradalom kitörését egyrészt a hruscsovi „olvadásnak”, másrészt pedig a nyugati titkosszolgálatoknak tulajdonítja, akik – mármint a nyugati szolgálatok – véres polgárháborúvá változtatták a magyar lakosság békés tüntetéseit. Az orosz tévé ezt követő helyszíni tudósításában „pogromnak” nevezte a felkelést, amelynek során a forradalmárok – így a moszkvai állami tévé – ezrével engedték ki a börtönökből a második világháború után odakerült nácikat.
Havas Szófia MSZP-s politikus ezt a narratívát erősítve jelentette ki a műsorban, hogy a forradalmárok házról házra keresték a kommunistákat és a zsidókat. A szocialista politikus abban is egyetértett az orosz állami propagandacsatornával, hogy a forradalom szerinte sem törhetett volna ki a CIA aktív közreműködése nélkül.
Az orosz állami tévé – mint azt szintén a Kettős Mércének köszönhetően megtudhattuk – nemcsak Kiszeljov műsorában, de híradójában is hasonló hangnemben értekezett a forradalomról. Havas Szófia itt is
a régi-új moszkvai narratíva támasztékának dicstelen szerepét játszotta el.
A Külgazdasági és Külügyminisztériumba (KKM) kérették Oroszország budapesti nagykövetét. A találkozón a tárca világossá fogja tenni: senkitől sem viseljük el, hogy megalázó módon beszéljen az 1956-os forradalomról és annak hőseiről – közölte a minisztérium kedden az MTI-vel.
Az MSZP eközben közölte:
a párt elnöksége soron kívüli ülésén megtárgyalja Havas Szófia párttagságának azonnali felfüggesztését, és a fegyelmi eljárás megindítását. Nagy Imre örökségét büszkén vállalják, a hősök és áldozatok emlékét pedig kegyelettel megőrzik. „Ez azt jelenti, hogy aki a párt tagjaként ezzel ellentétes nyilatkozatot tesz, az megsérti az MSZP alapszabályát.” Ugyanakkor azt is hangsúlyozták, hogy Havas Szófia véleményét „alapvetően befolyásolja az a családi trauma, személyes tragédia, melynek során 1956-ban az édesapját elveszítette. Ezzel együtt Havas Szófia forradalomról tett nyilatkozata teljes egészében szembe megy a szocialista párt álláspontjával”.
A párt ezért úgy döntött, hogy az országos elnökség soron kívüli ülésén megtárgyalja Havas Szófia párttagságának azonnali felfüggesztését, és a fegyelmi eljárás megindítását.