Csillapodhat az aranyláz

Január első napjaiban még arról szóltak a hírek, hogy a leköszönő román miniszterelnök, Dacian Ciolos korábbi ígéretei ellenére mégsem indítványozza Verespatak világörökséggé nyilvánítását az UNESCO-nál. A miniszterelnök meghátrálását azonban olyan nemzetközi felháborodás követte, hogy a román kulturális tárca az előző kabinet utolsó munkanapján mégis benyújtotta a Verespatak világörökségi jelölésére összeállított dokumentumokat a nemzetközi szervezethez – számolt be az ügy elmúlt hónapban történt váratlan fordulatáról Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének munkatársa lapunknak. A történet egy meseszép romániai faluval, Verespatakkal (Rosia Montana) indul, ahol sok száz éves épületek, föld-jükhöz, házaikhoz, templomaikhoz, temetőikhez ragaszkodó emberek élnek. A kanadai–román cég, a Rosia Montana Gold Corporation külszíni fejtésű aranybányát akar nyitni itt, mivel az Erdélyi-szigethegység ezen része óriási aranytartalékot rejt, amit közel kétezer éve bányásznak folyamatosan. A pletykák szerint a Securitate és az egykori diktátor, Nikolae Ceausescu volt embe-rei állnak a háttérben, akik a hírhedt aranybányász céggel társulva világszínvonalú környezetkímélő technológiát ígérnek a kitermeléshez. Az embereket a közeli városokba új, modern otthonokba költöztetik, régi házaikat megveszik, majd többnyire lebontják. Rengeteg aranyat, még több ezüstöt, óriási állami- és magánvagyon-gyarapodást ígérnek, ám hamar kiderül, hogy lesz egy több száz hektáros cianidos zagytározó is, 180 méter magas gáttal, aminek semmi köze a környezetvédelemhez, és a modern bányászati technológiához. Mindehhez naponta 20 tonna dinamitot és 40 tonna cianidot használnának fel. A befektető minden eszközt bevetve, húszéves bérleti jogot szerzett a területre, amely 300 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt rejt. Ennek a kitermelésnek ára van: mégpedig az, hogy eltűnjön a föld színéről Románia legrégebbi települése, a kétezer esztendős Verespatak, és vele együtt még két másik falu. Emberi életek, sorsok, múlt és jövő, a beruházó Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) szerint minden megvehető, minden eladó, csak nagyot kell ígérni. A becslések szerint eddig mintegy félmilliárd dollárt költöttek a projekt előkészítésére. Nem számoltak azonban azokkal a helybéliekkel, akik nem a pénzt és a költözést választották, hanem a maradást, sőt a kilátástalan küzdelmet a céggel. Ilyen ember Eugen David és családja. Az ő sorsuk nagyon jól jellemzi a verespatakiakra nehezedő nyomást. Tavaly ősszel személyesen beszélgettünk a férfival, aki nem volt hajlandó semmilyen alkura az RMGC-vel, és széles mozgalommá formálta a kezdetben még csak kevesek által választott tiltakozást a tervezett beruházással szemben. Eugen akkor is töretlenül bízott a sikerben, és reménykedett, hogy a nemzetközi összefogás és a régésztársadalom hathatós támogatása végképp rábírja a román kormányt arra, hogy az UNESCO-hoz forduljon.

A Verespatakról szóló beszámolók igazán hatásossá Kocsis Tibor filmjével váltak, aki az Új Eldorádó címen ismertté vált alkotásával végigkíséri a halálra ítélt település sorsát, a tiltakozók vezetőjének, Eugen David és családja mindennapjainak bemutatásán keresztül. A film óriási sikert ért el, és az elmúlt évek során komoly összefogást és tiltakozáshullámot indított el, ami nyomán a tiltakozókat tömörítő egyesület egyre hathatósabban küzd a bányanyitás ellen. Civil szervezetek, magánemberek, környezetvédők, régészek álltak a „Mentsük meg Verespatakot!” kampány mellé. Felsorakoztak mellette a Román Tudományos Akadémia, a nemzetközi régészszakma tudósai, a történelmi egyházak képviselői, valamint Magyarország is, amely a kezdetektől ellenezte a beruházást. Az ok, amiért a magyar kormányok folyamatosan támadták a terveket, egy drámai emlékhez köthető. 2000-ben a tiszai ciánszennyezés miatt máig ható ökológiai katasztrófa sújtotta a Tisza mentén elterülő élőhelyeket. A magyar állam beperelte a verespataki bányát is üzemeltető Aurul, illetve a Transgold román–ausztrál vállalatokat, amelyek azonban csődöt jelentettek, így nem volt kin behajtani Magyarország közel 30 milliárd forintos kártérítési igényét.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerint az ügy végső sikerét a bányanyitás megakadályozása jelenti majd. „Annak a rendkívüli összefogásnak a sikere ez az esemény, ami civileket, környezetvédőket és szakembereket hozott össze. Olyan embereket, akik szembe mertek menni még az ország gazdasági érdekeivel is” – fogalmazott a Heteknek. A minden nemzetközi fórumon megtámadott beruházás lobbiereje még ma is óriási, hiszen hatalmas mennyiségű és értékű nemesfém kitermeléséről van szó, amely a román államháztartásnak is komoly tőkét biztosítana hosszú évekig, így az ügyben rendkívüli teher nehezedik a mindenkori kormányzatra. A kormányváltások, a politikai és gazdasági lobbik tevékenysége nyomán a kudarc és siker időszaka egyszerre volt jelen a bányanyitás ellen küzdőknek az életében, amelyet még a döntésért felelős miniszterként sem látott át pontosan Kelemen Hunor. Az erdélyi magyarokat tömörítő szövetség mindvégig radikálisan ellenezte a bányanyitást, és a küzdelem legnagyobb eredményének azt tekintették eddig, hogy a nemzetközi régésztársadalom segítségével Verespatakot régészeti lelőhellyé nyilvánították. Kelemen Hunort meglepte, hogy a Ciolos-kabinet leköszönése napján az UNESCO-hoz fordult annak érdekében, hogy Verespatak a világörökség részévé váljon – a döntés igazi okát megtippelni sem tudná.