hetilap

A börtönben Szálasi Ferenc figyelme leginkább arra irányult, hogy a Politikai Rendészeti Osztály vezetőjét, Péter Gábort ügye közvetítőjének nyerje meg. Vagyis a vélt legfőbb autoritáshoz fordul a kedvezőbb bírósági ítélet reményével, egyszersmind téves percepcióval. Ezen utolsó kísérletei az elmegyógyintézetek lakóinak a főorvosokkal kialakított kapcsolati és kommunikációs modelljét idézik – mondja Perenyei Monika művészettörténész (képünkön), az MTA Pszichiátriai Művészeti Gyűjtemény munkatársa.A szakértőt a Magvető Kiadó kérte fel, hogy a gondozásukban megjelent Szálasi Ferenc naplói 1942–1946 című kötetet bemutató beszélgetésen részt vegyen. A Hetek kérdésére Perenyei kifejtette: „Gyűjteménykezelői feladatunk, hogy a gyűjteményben őrzött, nagyobbrészt pszichiátriai kezeltek készítette vizuális és textuális produkciókat a tudományos kutatás tárgyává tegyük, és ezzel párhuzamosan a szélesebb közönséggel is megismertessük, például publikációk és kiállítások formájában. Tapasztalatom szerint a magyar társadalom- és kultúrtörténetben az őrület, téboly körébe sorolt jelenségek a mai napig kibeszéletlenek, illetve a róluk folytatott beszédmódok az ismerethiányból adódóan a stigmatizálás és egzotizálás attitűdjeivel bírnak. A gyűjtemény missziója épp az lehet, hogy az őrület kérdéskörébe utalt jelenségekről szóló beszédmódokat árnyaljuk és gazdagítsuk, hogy a megbélyegzés aktusa nélkül tudjuk gondolatainkat e kérdésekben kifejezni.Amikor a Magvető Kiadó felkérésének eleget tettem, e néző­pontból olvastam a Dr. Karsai László által közreadott Szálasi-naplókat. Ha félreteszem azt a kérdést, hogy Szálasi elmebeteg volt-e vagy sem – hiszen művészettörténészként egyébként sem feladatom ennek eldöntése –, és a naplókra »egyszerűen« mint szövegekre tekintek, akkor mi derülhet ki belőlük a magát élete utolsó pillanatáig »nemzetvezetőnek« képzelő Szálasi eszmerendszerén túl? Ez egy összehasonlításokat igénylő olvasási mód, ezért a Szálasi-szövegeket más szerzők hasonló műfajban, illetve környezetben írott szövegével vetettem össze gondolatban. A naplók túlnyomórészt Szálasi politikai nézeteit közvetítik, nagyrészük pedig már a tárgyalása előtti fogság hónapjaiban keletkezett. Adódik, hogy a politikai beszédek, a naplók, börtönnaplók, illetve a prizonizáció, a fogság állapotában keletkező szövegek kontextusában elemzem ezeket a naplóbejegyzéseket.A naplókat politikai szövegként olvasva azonnal szembetűnővé válik, hogy Szálasi az úgynevezett dualisztikus nyelvi alakzatok sűrűn ismételt kliséi mentén fejezi ki magát. Jegyzetei az »ők« és a »mi« elkülönítésének propagandisztikus, diszkrimináló észjárását tükrözik. Egy olyan meggyőződés notórius sulykolását, amelyben a »mi« az üdvözülésre méltó igazhívők közösségét, a hungarizmus híveit jelenti, az »ők« pedig az embermivoltuktól megfosztható és eltárgyiasítható, fenyegető gonoszokat: az angolszászokat, a liberálisokat, a zsidókat és tulajdonképpen globálisan mindenkit, aki szemben áll a hungarizmus egyetlen igazságával, amely magában Szálasiban öltött testet. Egyfajta összeesküvés-elméleti példatárként tárul fel a jegyzet, amelyet mondatról mondatra, oldalról oldalra olvasni komoly megpróbáltatás, lelki-szellemi fáradtság. Megjelenése hozadéka lehet – és kiadása aktualitását is ez adja –, hogy e naplók ismeretében jelenünk politikai szólamaiban, szlogenekben, esetenként a városi térben graffitiként megjelenő szövegtöredékekben (»Nürnberget a békebűnösöknek is«) a lappangó »nyilasörökség« xenofób és diszkrimináló beállítódásai, de legalábbis retorikájuk pontosan beazonosíthatókká válnak. A börtönnaplókkal, vagy a fogság éveiről beszámoló memoárokkal (Szélpál Árpád: Forró hamu, Stefan Lorant: Ich war Hitlers Gefangener. Ein Tagebuch, 1933) összevetve válik leginkább szembetűnővé Szálasi naplóinak ridegsége, személytelensége, valamint a környezetével kapcsolatot létesítő érzékiség teljes hiánya. Rokoni és hitvesi kapcsolatáról csak ritkán, akkor is csak pátosztól dagadó rövid formulákban emlékezik meg.A magyar kultúrtörténet a fogságban keletkezett vagy a fogság élményében fogant irodalmi és tudományos műveknek gazdag hagyományával bír (Déry Tibor, Mérei Ferenc, Göncz Árpád), ám ez az a kontextus, amelynek teljesítményeivel Szálasi naplói sem tartalmilag, sem grammatikailag nem vethetők össze.A zártintézetek (például elmegyógyintézet) hospitalizációs, illetve prizonizációs folyamatában keletkező viselkedésminták azonban felismerhetők Szálasi naplóbejegyzéseiben. Mintha maga a naplóírás is a prizonizáció hatásában fokozódó automatizált cselekvés lenne számára, egyfajta ismételt rítus, amelyben a már sokszor részletezett »eszmerendszer« frázisai, mint valamiféle szómágia elemei kerülnek elő újra és újra. Bosszankodását leginkább az alaki formaságok »hibái« idézik elő (például fütyül a börtönőr), figyelme pedig leginkább arra irányul, hogy a Politikai Rendészeti Osztály vezetőjét, Péter Gábort ügye közvetí­tő­jének nyerje meg. Szálasi a vélt legfőbb autoritáshoz fordul a kedvezőbb bírósági ítélet reményével, egyszersmind téves percepcióval. Ezen utolsó kísérletei, amelyek személye sorsán keresztül a hungarizmus ügyét is szolgálják hite szerint, az elmegyógyintézetek lakóinak a főorvosokkal kialakított kapcsolati- és kommunikációs modelljét idézik.”