Giordano Bruno olasz szerzetes már a 16. században felvetette, hogy a csillagok távoli napok, amelyek körül bolygók keringhetnek. Egészen 1992-ig nem tudtuk biztosan, léteznek-e egyáltalán ilyen planéták. Ha léteznek, lakhatóak-e? Nincsenek túl közel vagy éppen távol központi csillaguktól ahhoz, hogy megfelelő hőmérséklet legyen a felszínükön? Van-e légkörük, ami lehetővé teszi a folyékony víz jelenlétét? Nincsenek-e kitéve pusztító kozmikus sugárzásnak vagy üstökösök sűrű becsapódásainak? Sok feltételnek kell együtt állnia ahhoz, hogy az élet – abban a formában, ahogy azt ma ismerjük – jelen lehessen egy égitesten.
Az elmúlt huszonöt évben sorra jöttek az eredmények (lásd keretes írásunkat), ma már közel háromezer-ötszáz, más csillag körül keringő, úgynevezett exobolygóról tudunk. Kezdetben főleg a hatalmas, Jupiterhez hasonló forró, lakhatatlan gázóriásokat sikerült kimutatni, de a műszerek és módszerek fejlődésével egyre kisebb bolygók létezésére derült fény. Ebben a folyamatban egy újabb mérföldkő a NASA február 22-ei bejelentése, amely szerint hét földméretű, szilárd felszínű bolygót találtak tőlünk alig negyven fényévre egy halvány, vörös törpecsillag körül. Ezek közül három is a csillag lakhatósági zónájában kering!
A felfedezést az tette lehetővé, hogy ezek a bolygók keringésük során elhaladnak központi csillaguk előtt, és kitakarják a fényük egy részét. Ezt az apró, de jellegzetes fényességcsökkenést lehet mérni, ami aztán a keringési időknek megfelelően rendszeresen megismétlődik. Jelenleg ez a módszer a leginkább gyümölcsöző, több mint kétezer bolygót találtak már így.
2017. 03.03. (XXI/09)
