Ha kronológiai sorrendben szeretnénk nézni, hogy tulajdonképpen mi is vezetett Katar kilökődéséhez az öböl menti arab államok politikai tömbjéből, az 1900-as évek elejéhez kell visszamennünk, egészen pontosan Katar modern állammá szerveződéséig az emír óvó tekintete alatt. Katar 1916-ra megszabadult az oszmán uralomtól, helyére pedig a brit protektorátus lépett. A kezdetben szegény és jelentéktelen (halászatból és gyöngyhalászatból élő) ország egészen 1971-ig hivatalosan brit protektorátus alatt állt, csakhogy a ’30-as években hihetetlen felfedezések rajzolták át a gazdaságát: a kutatók olajat és hatalmas mennyiségű földgázt találtak az emirátus területén, melynek kitermelését bár késleltette a második világháború, de az 1950-es évekre ez is beindult, sosem látott anyagi jólétet eredményezve az alapvetően törzsi társadalomban.
Az országot gyakorlatilag a kezdetektől irányító ász-Száni törzs és a törzsből származó emír ekkor azzal szembesült, hogy Katar még mindig nem állam, legalábbis sem az oktatásügy, sem az egészségügy, sem a modern államokat jellemző bürokratikus intézmények nincsenek jelen. Törzsi adminisztráció van, melynek fenntartása a jólétet követő népességnövekedéssel tarthatatlanná vált.
Az emírnek két választása volt: vagy a „hitetlen” Nyugatról hív meg szakértőket, hogy lebonyolítsák a modern állam megszervezését, vagy a Közel-Keleten néz körül. Ez utóbbit választotta, így fogadta be a Muzulmán Testvériség éppen üldözött prominenseit, akik komoly összetűzésbe keveredtek az egyiptomi szekuláris katonai rezsimmel és annak elnökével, Gamal Abdel Nasszerrel, aki 1966-ban kivégeztette a szervezet prominens ideológusát, Szajjid Kutbot.
2017. 06.16. (XXI/24)
