Ez év februárjában egy vacsorára voltam hivatalos Rijádban, a királyság fővárosában. A meghívóm szaúdi üzlettársam volt, akivel több exportüzletet is tervezünk bonyolítani a jövőben. Főleg mézet és orvosi berendezéseket fogunk kivinni Magyarországról a királyságba. Üzlettársam családja meg akart minket ismerni, ezért hívtak át minket magukhoz, hogy a maghribi imádság után közös lakmározás közben meséljünk magunkról.
Egy hatalmas házban laktak, melynek udvarára a szaúdi törzsi hagyományoknak megfelelően sátrat állítottak.
A vendégek (és rajtunk kívül volt belőlük pár) itt várakoztak, miközben a család férfitagjai felszolgálták a jemeni kávét, a teát. Európaiként szokatlan volt, hogy az összes fiúgyermek (végzett orvosok és mérnökök) sürög-forog a vendégek körül mint kiszolgáló személyzet, míg a családfő kötetlenül beszélget a vendégekkel. Később világosítottak fel, hogy ez a szokás. Hiába a fiúk vezetik már az üzletet, az atyai tekintélyen nem eshet folt. Mindenki számára nyilvánvalóvá kell tenni, hogy a házban és a család ügyeiben a családfő szava a legsúlyosabb, a döntő.
2017. 08.04. (XXI/31)
