A felvilágosodás kora óta a tudomány hajlamos lebecsülni az enciklopédisták előtt keletkezett forrásokat, mondván, azok nem állják ki a ráció próbáját. Emiatt nem, vagy csak a legendák szintjén hajlandók kezelni a legtöbb ókori történeti leírást, beleértve a Biblia könyveit is. Az ókor számos fontos korszakáról ma a korabeli források elutasítása miatt homályosabbak az ismereteink, mint évszázadokkal ezelőtt élt elődeinknek, bár az univerzális evolúció dogmája miatt az akadémiai történészek nehezen ismerik ezt el. Ebben befolyásolhatja őket a természettudósok magabiztossága is, akik büszkén hivatkoznak arra, hogy az empirikus tudományok milyen látványos fejlődésnek indultak a 18. századtól kezdve. Érthető, hogy a történészek sem szeretnének ettől elmaradni. Igaz, a szekuláris természettudósok álláspontjával is lehetne vitatkozni, hiszen – mint, azt a Hetekben néhány hónapja a Hogyan változtatta meg a kereszténység a világot? címmel megjelent kiváló cikksorozat bemutatta – a modern tudományok is ezer szállal kapcsolódnak ahhoz az eszmetörténeti forradalomhoz, amit a kereszténység megjelenése hozott az ókori világban.
(A cikksorozat alapjául szolgáló mű még az idén magyarul is megjelenik a Hetek Kiadó gondozásában – a szerk.)
A történészek között is vannak azonban, akik szembenéznek ezzel a dilemmával. „Az ókori írásos emlékek hiányossága igencsak beszűkítette a tudományos szemléletű történetírás határait, hisz már évszázadok óta lényegében ugyanazokon a forrásműveken csámcsog a történelemtudomány. A csak szigorúan a tények felkutatására („ami előreviszi a tudományt”) irányuló ókorkutatás csaknem teljesen lebénult, lényegében abból áll, hogy a történészek folyamatosan kétségbe vonták a forrásszerzők vagy a velük foglalkozó történetírók hitelességét, vagy éppen megerősítették azt. Ebből a mizériából napjainkban némi kiutat jelenthetnek a régészeti feltárások és DNS-vizsgálatok, de az már inkább az ábrándok világába tartozik, hogy (…) valamely szerencselovag ráleljen Rettegett Iván elveszett könyvtárára (lásd keretes cikkünket), benne Livius, Polübosz, Tacitus és más nagy ókori szerzők »halhatatlan«, de a mai kor számára többségében mégis hozzáférhetetlen műveivel” – írja Óvári Csaba művelődéstörténész-műfordító Edward Gibbon hatkötetes történeti munkájából (A római birodalom hanyatlásának és bukásának története) kiadott magyar nyelvű részlet utószavában.
2017. 09.01. (XXI/35)
