Egyenruhás iskolások érkeznek az atlantai William Breman Heritage Múzeumba, ahol egy nyolcvanas éves elegáns úriember fogadja őket. Miután helyet foglalnak, a férfi a pódiumhoz lép, és a gyerekkoráról kezd mesélni a fiataloknak. A gyerekkoráról, amelyet zsidó polgári családban, Budapesten élt meg. Kivetítőn mutat fotókat a szüleiről, nagyszüleiről. Népes család volt az övék, hiszen édesapjának nyolc, édesanyjának pedig kilenc testvére volt. A fekete-fehér családi fotókon boldog fiatalok és mosolygós felnőttek láthatók. Mintha nem is az 1930-as években készültek volna a felvételek.
Az előadás hamar drámai fordulatot vesz. Rátonyi Róbert a második világháborúról kezd beszélni, és elismeri, hogy a felhőtlen gyermekkori élete nem tartott sokáig. 1942-ben édesapját a nácik munkaszolgálatra vitték, ahonnan ritkán, és aztán soha nem tért vissza. 1944 nyarán pedig családtagjai jelentős része a koncentrációs táborokban vesztette életét.
Az amerikai tinédzserek feszülten figyelik a holokauszttúlélőt. Tekintetükben értetlenség, amit a holokauszt borzalmai hallatán mindenki átél, ám választ még soha, senki nem kapott rá, hogy mindez mégis hogyan történhetett meg.
2018. 02.09. (XXII/6)
