Most sem adták lejjebb. Sőt, aki jól figyel, a rajzolt hősök között Elon Musk és talán Mark Zuckerberg klónjait is felfedezheti. Mégis az egyértelmű ász a főszereplő család ábrázolása. Az apa mackósan férfias, de képes az ellágyulásra, és roppant erejét övéi ellen soha nem fordítaná. Az anya – ebben a részben már – „dolgozó nő”, ám legvadabb munkái közben is ízig-vérig anya marad az e szerepre oly jellemző finom empátiákkal és intuíciókkal. A három gyerek is a korának-nemének megfelelő karakter, és mindegyik szemlátomást kiválóan érzi magát a (születéskori) bőrében.
Mindez ma egyenesen szívmelengető. Mert bár az utóbbi években az animációs filmek hősei akár az élő filmek szereplőinek színészetét meghaladó arcjátékokra és gesztusokra, így meglepően hiteles jellemábrázolásra képesek, e műfaj, úgy tűnik, kedvelt eszközzé vált egyes ideológiák közvetítésére. Láttunk már melegpropagandát bájos állatkalandba bújtatva vagy éppen hercegnős-bálózós történetbe applikálva, időnként pedig tolerancia-tanmesére és természetvédelmi „érzékenyítés”-re is használják az egyre pazarabb látvánnyal elringató animációs műfajt. 
Most viszont ilyesmiről szó sincsen. A Hihetetlen család értékvilága „ódivatúan” hagyományos, szinte a Trump-éra szája íze szerint való, ám túlzás lenne ebben politikát keresni. Valószínűleg. Viszont, ha belegondolunk, a mostani kamaszok sok mindenre fogékony lelkébe igenis beírhat valamit – ha úgy tetszik, a hagyományos család modelljét –, ami hatásosabb lesz bármely plakátozásnál, majd annak idején, szülőképes életkorba jutva…
2018. 07.06. (XXII/27)
