Ráadásul a kísérő szülők sem unatkoznak. Jelenlétüket (na meg a jegyre kiadott pénzüket) finom kis utalásokkal jutalmazza a történet, melyek a házasságról és még inkább a munkahelyi nyomásokról üzennek igencsak életszagú megfigyeléseket. A klasszikus angol életmód tárgyi kellékeit is élvezetes nézni, ezt ma már nemigen láthatja az odautazó, legfeljebb valami „Csodálatos dolgok boltja” – helyen, ahol retrosütivel kedveskednek a törzsvevőknek.
Óh, azok a kecses csészék és míves konyhakredencek! A komor esernyők és a bőr aktatáskák. A járókelők visszafogottan elegáns ruházata. Az utcaképek és parkok hangulata – szóval mindaz, ami még létezett a múlt század közepéig a Brit Domínium szívében. És ami a birodalom jótékony (?) gyámkodása alá eső pár millió négyzetkilométer (vagyis négyzetmérföld) mindenféle színű és vallású lakosa számára a vágyálmok netovábbja volt. Ám nemcsak az egykori gyarmatlakóknak, hanem nekünk is jólesik szemlélni a hagyományok, a nyugalom, no meg a kiszámíthatóság keretezte életformát, amelyben Christopher Robin – azaz Karinthy magyarítása óta a mi Róbert Gidánk – gyerekeskedik. Majd a film ideje alatt szépen felnő, megházasodik, elmegy a háborúba, visszajön sebesülten és egy jellegzetes angol cégnél (minőségi utazópoggyászok) kezd karrierépítésbe. Utóbb kisfőnök lesz belőle, valami költséglefaragási vagy ilyesféle osztály élén.
Na, itt kezdődnek a gondok. Elveszíti ugyanis a gyerekkorát, ami elég gyakori esemény. Viszont unalmas, szorongó alkalmazott lesz belőle, aki bár észleli családja (feleség, kislány) igényeit, de már csak arra jut energiája, hogy fizikailag köztük legyen. Hozzájárul ehhez a tipikus angol vagy akként elhíresült hűvösség az érzelmek kifejezése terén. A bentlakásos iskolába küldés egész kiskortól, a házastársi és a szülő-gyerek viszonyok testi kontaktusok terén (simogatás, ölelés) feltűnő szegényessége. Vagy inkább szándékos visszafogottsága. Ez is látszik a filmben, s talán nem rokonszenves a nézőnek. Habár, többek szerint, ma is jellemző. 
2018. 08.03. (XXII/31)
