A két tábor már régen túl van a konstruktív vitán, egymás véleményét elutasítva, egyre vehemensebben küzdenek az „igazságukért”. Ahogy közeledik az európai parlamenti választások ideje, úgy válik ez a probléma egyre hangsúlyosabbá. A kérdés eldöntéséhez elengedhetetlen, hogy megismerjük a Földközi-tengeren és kisebb mértékben az Atlanti-óceánon keresztül Európa felé irányuló útvonalakat és azok „működését”.
A közép-mediterrán útvonal
A migrációkutatással foglalkozók szerint a közép-mediterrán útvonalon érkezik a kontinensre az illegális bevándorlók 60 százaléka. Az útvonal az észak-afrikai Líbián keresztül indul a Földközi-tengeren át Málta és Olaszország irányába. A líbiai gyülekezőpontokra főleg az Afrika szarván található országokból (Szomália, Eritrea stb.) valamint a nyugat-afrikai államokból származó migránsok, illetve repülőgéppel ázsiai nemzetek polgárai érkeznek. Amíg a Kadhafi-rendszert meg nem döntötték, az ország – az európai országokkal kötött megállapodásának megfelelően – ellenőrizte és részlegesen korlátozta az Európába irányuló migrációt. Kadhafi bukása óta Líbia teljes káoszba süllyedt, különböző fegyveres csoportok harcolnak egymással a hatalomért a jelenleg két (Tobruk és Tripoli központokkal), de inkább három részre szakadt országban. Ez az ellenőrizhetetlen helyzet kedvez a migránsoknak, akik mindenféle – többnyire hajózásra alkalmatlan – vízi eszköz igénybevételével próbálnak az európai partokra átjutni. A jelentősen túlterhelt és gyengén felszerelt hajókat a csempészek sokszor csak kivontatják a nyílt vízre, majd a sorsukra hagyják. Egy részük még azelőtt elsüllyed, mielőtt elérnék az annyira áhított partokat. Éppen ezért a határőrizeti szervek már sokszor nem is a tengeri határokat őrzik, hanem az életükért küzdő migránsokat próbálják kimenteni a tengerből. A hajótörések magas számához az is hozzájárul, hogy az embercsempészek sokszor csak az átkeléshez szükséges hajót biztosítják, és azt a képzetlen, hajózási tapasztalatokkal nem rendelkező utasoknak kellene az európai szárazföldig elnavigálni.
2018. 09. 14. (XXII/37)
