Van havi 5 dollárod egy saját közösségi hálózatra? – ezzel hirdeti magát a Mastodon, az elmúlt évek legsikeresebb „Facebook- és Twitter-riválisa”, ahol a felhasználók saját maguk üzemeltethetnek olyan online közösségi tereket, ahol nem a nagy tőzsdei cégek és kormányok, hanem kizárólag a résztvevők diktálnak. A fenti összegért ugyanis már egy százfős klubot lehet birtokolni, ahol a játékszabályokat az alapító hozza, és a tagokkal közösen formálhatják a „játszóteret” olyanná, aminek leginkább látni szeretnék. A több száz különálló körhöz (instance) összesen már majdnem egymillióan csatlakoztak, és bár a konkurencia mellett még apró bolhának tűnnek, növekedési ütemük akkora, hogy a szerverek rendre leállnak, mert már nem bírják tovább a terhelést. 2018-ra van már saját Mastodon-szervere az íróknak, zenészeknek, újságíróknak, kódereknek, de – a nyílt forráskódból fakadóan – a drogosoknak és a pornófogyasztóknak is.
Az „önmagát korlátozó szabadság” ígérete egy alig huszonöt éves német fiatal, Eugen Rochko fejéből pattant ki, aki az egyetemi évei alatt írta meg az ősi elefántról és egy metálegyüttes nevéről elkeresztelt Mastodon-kódot, ami köré a szokásoktól eltérően nem egy start-up-ot, hanem egy önfenntartó közösséget verbuvált. Itt nincs tulajdonos, nincs igazgatóság, nincs tőke, és a keretrendszer a torrent hálózatok működési elvéhez hasonlóan nem egy központi, hatalmas szerverteremben fut, hanem sok-sok különálló gépen, amit a tagok adományaiból tartanak fenn és üzemeltetnek. Minden körnek külön webcíme van, így például a legnagyobb a fehér elefántos logóval futó japán pawoo.net 400 ezer felhasználóval, a soron következő pedig az alapító saját köre, a mastodon.social 227 ezer taggal. A gigászokkal szembeni kisebbségi érzést az új közösségi platform rajongói az exkluzivitással és függetlenséggel ellensúlyozzák: „Ember vagy, nem árucikk!” – szól az oldal egyik mottója.
2018. 09. 07.(XXII/36)
