Ebben a cikkben nem akarunk igazságot tenni ebben a kérdésben, nem is lehet. Az viszont biztos, hogy az őszirózsás forradalom majd százéves legitimitási válságba sodorta Magyarországot, és ekkor kezdődött az a folyamat is, amely aztán a vörös- és fehérterrorral folytatódott, és hosszú időn keresztül meghatározta a magyar politika alapvonásait, akadályozva a közmegegyezést a legalapvetőbb nemzeti minimumokat illetően, és akadályozta egy valódi nemzeti érdeket képviselő nemzeti közép politikájának a kialakulását. Erisz, a viszály almája.
Az összeomlás
Bulgária fegyverletétele után nyilvánvaló lett a magyar elit számára a világháború elvesztése, amelyet, amilyen vonakodva kezdett a magyar uralkodó osztály, olyan lelkesedéssel vitt végig. IV. Károly föderációs manifesztuma, amely Ausztria és Csehország népeit felszólította az önrendelkezési jog gyakorlására és nemzeti tanácsok alakításával Ausztria szövetségi állammá alakítását javasolta, Magyarországot és Horvátországot nem érintette. Aznap a magyar miniszterelnök, Wekerle Sándor bejelentette, hogy a manifesztum alapján Magyarország a perszonál-unió alapjaira helyezkedik. Ez volt az egyetlen logikus és jogszerű válasz a császár nyilatkozatára. Ez azonban nem jelentette, hogy a stabil működés biztosítva van. A frontokról érkező hírek az antant csapatok továbbnyomulásáról és a magyar front összeomlásáról szóltak, október 17-én Tisza István volt miniszterelnök a Parlamentben beismerte, hogy elvesztettük a háborút. A 79. horvát gyalogezred fegyveres lázadásának a hírére a Wekerle-kormány lemondott, de október 31-éig még ügyvivői szerepet töltött be. Innentől állandósult a kormányválság is. Világos volt, hogy az a háborús politika, amelyet a hadbalépés után végig kellett vinni, a németekkel lévő szövetségben kitartva, megbukott: Magyarországnak új utat kell keresni.
2018. 10.31. (XXII /44)
