Paul Hollander „morbid vonzódásnak” nevezte azt az életre szóló kíváncsiságot, amely – minden bizonnyal fiatalkori élettapasztalatai nyomán – nyugati értelmiségiek kommunizmus iránti csodálatának vizsgálatára ösztönözte. Az 1932-ben Budapesten, középosztálybeli zsidó családban született szociológusnak a két legiszonyatosabb politikai rendszert volt alkalma testközelből megismerni – az indíttatás tehát kézenfekvőnek tűnik.
A második világháborút a család bujkálva vészelte át. A halál árnyékában, tizenkét évesen Hollander arról beszélgetett apjával – aki az első világháborúban ezt átélte –, hogy milyen érzés, amikor az embert meglövik.
A szovjet „felszabadítók” kommunizmusa először megérintette, de kénytelen-kelletlen hamar szembesült annak valódi természetével. 1956-ban gyalog ment át a határon Ausztriába. Angliában, a London School of Economicson diplomát, az amerikai Princetonon PhD fokozatot, a Harvardon pedig, immár tanárként, egy értékes barátot szerzett, Stanley Milgram, az egyik legbefolyásosabb társadalompszichológus személyében.
2019.05.24.(XXIII/21)
