Ha egy döntő faktort kellene kiemelni Donald Trump 2016-os váratlan győzelmének okai közül, akkor az kétségkívül az amerikai evangéliumi keresztények szavazatai lennének. Az Egyesült Államokban minden negyedik szavazó evangéliumi kereszténynek vallja magát, és ebben a hatalmas választói csoportban Trump elsöprő, 81 százalékos támogatást kapott. Meglepő módon a távolról sem vallásos Trumpra több evangéliumi szavazott, mint amilyen arányban korábban az önmagát újjászületett keresztényként definiáló George W. Busht támogatták.
Az ok nyilvánvalóan nem az elnök személyében rejlett – a kampányban, ha képileg nem is, de audió változatban megjelentek morálisan vállalhatatlan korábbi kijelentések Trumptól –, hanem üzenetének hangsúlyaiban. A hagyományos republikánus témák (adócsökkentés, határvédelem és gazdaságélénkítés) mellett a legfontosabb társadalmi kérdésekben – így az életvédelem, a konzervatív bírók kinevezése és az abortuszügyben – Trump erőteljesen kiállt a keresztény értékek mellett. Ezen felül meggyőző üzenet volt a Izrael melletti kiállása és az iráni atomalku bírálata. A választási eredmények visszaigazolták, hogy a győzelem kulcsa azoknak a középnyugati „billegő” államoknak a megnyerése volt, ahol az átlagnál nagyobb arányban élnek evangéliumiak.
Ezek az üzenetek, valamint a főbb ígéretek beteljesítése, például Jeruzsálem Izrael fővárosaként történő elismerése és az amerikai nagykövetség áthelyezése az elnök körüli viharok ellenére biztosította a Trump melletti evangéliumi támogatást – egészen 2019 őszéig. Igaz, az előjelek már nyár végén mutatkoztak, amikor felmerült, hogy Trump hajlandó lenne találkozni Rohani iráni elnökkel az ENSZ közgyűlésén. Végül még az a telefonbeszélgetés sem jött létre, melyet Emmanuel Macron francia elnök igyekezett tető alá hozni, de ez nem felejttette el azt, hogy az amerikai elnök előfeltétel nélkül szóba állt volna annak az országnak a vezetőjével, amely a mai napig „nagy sátánnak” tartja az Egyesült Államokat.
2019.10.18. (XXIII/42)
