Az Egészségügyi Világszervezet becslései szerint évente 40-50 millió abortuszt hajtanak végre. Összehasonlítva más elhalálozási okokkal, a WHO legfrissebb adatai alapján az elmúlt időszakban évente körülbelül 18 millióan haltak meg szív- és érrendszeri betegségekben, közel 10 millióan rákban, több mint 8 millióan dohányzás, és közel 800 ezren HIV-fertőzés miatt. Tehát 2,5-szer annyian vesztették életüket terhességmegszakítás következtében, mint a vezető haláloknak számító szív- és érrendszeri betegségekben.
A Worldometer naprakész statisztikái alapján 2020-ban e cikk megjelenéséig már több mint 11 millió magzattól tagadták meg az élethez való jogot. Szerencsére vannak olyanok is, akik a nehéz körülmények ellenére végül meggondolják magukat. Jelen cikkünkben olyan hírességekről írunk, akiket nem ismerhetnénk, ha a szülők az abortuszt választják.
C. Ronaldót, a portugál futballklasszist senkinek nem kell bemutatni. A bulvársajtót nemrég elárasztották a hírek, miszerint édesanyja, Maria Dolores dos Santos Aveiro március elején stroke-ot kapott. Bár állapota stabilizálódott, és jelenleg fia gondoskodik róla, mindez máshogy alakult volna, ha 35 évvel ezelőtt a sors nem szól közbe.