„Február 15-én szombaton ZÁRTKÖRŰ LMBTQ+ party lesz a pécsi EXPO Centerben! A jegyek csak elővételesek, KORLÁTOZOTT A LÉTSZÁM, díja 2500 Ft/fő és a belépő tartalmaz egy tombolát és egy röviditalt is!” – ezzel a felvezetéssel hirdetett „nyitóbulit” az „LmbtqPartykPecs” elnevezésű Facebook-oldal év elején Pécsett.
A szervezők siettek hangsúlyozni, hogy „mi nem diszkriminálunk, heterókat is szívesen várunk”. Bár a hír végigfutott több pécsi közösségi oldalon is, a kampány vélhetően nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, ugyanis az esemény Facebook-oldalán senki nem jelezte a részvételét, érdeklődőből is mindössze 33 akadt. A szervezők le is fújták a bulit, ám nem az érdeklődés hiányára hivatkozva, hanem „biztonsági okokból”, és közölték azt is, hogy „további nagyobb létszámú csoportos összejövetelek szervezését korlátlan időre felfüggesztettük”.
Érdeklődésünkre Weisz Péter, az önkormányzati tulajdonban lévő EXPO Center üzemeltetési csoportvezetője nem tudta megmondani, hogy a szervezők milyen biztonsági okokra gondoltak, már csak azért sem, mert – állítása szerint – náluk senki nem foglalta le a február 15-i időpontot melegpartira. „Egy másik rendezvénynek adtunk helyet azon az estén. Ők keresték ugyan az LMBTQ+ esemény ötletgazdáit, hogy miért szerveznek nekik keresztbe, ám a megadott telefonszámon nem tudták őket elérni” – fogalmazott Weisz Péter.