„Neked adtam a kudarcaimat, és a győzelmeimet is mind neked fogom adni. Az én legnagyobb sikerem a te szereteted, Jézus” – mondta a háza medencéjénél tartott eseményen Roberto Firmino, hozzátéve a Bibliából a Korinthusiakhoz írt 2. levél 5. fejezetének egyik versét, mely szerint: aki Krisztusban van, az új teremtéssé lesz, és a régiek elmúlnak.
A focista Jézus Krisztusba vetett hitének ezt a megvallását már a videó posztolásának első napján több millióan látták, a helyszínen pedig szemtanúja volt több csapattársa, a világ egyik legjobb kapusának tartott Alisson Becker, és Fabinho is. Firmino lépését számos, már korábban hitre jutott focista is örömmel fogadta, gratulált neki nyilvánosan Lucas Moura is, akinek a hitéről nemrég írtunk bővebben (Semmi sem ér annyit, mint az örök élet. Hetek, 2019. 05. 17.).
Pedig gyerekkorában nem tűnt úgy, hogy a Bobbynak becézett fiú álmából bármi is meg fog valósulni. Nem volt egyszerű helyzetben a családja. Brazília egyik szegénynegyedében nőtt fel, ahol mindennapos volt a bűnözés és az erőszak. Éppen ezért édesanyja az utcára sem engedte ki, nemhogy focizni a társaival. Apja abból próbálta eltartani családját, hogy vizet árult a környéken.