Az amerikai elnökválasztási kampány hajrájában többször volt téma az adócsomagok kérdése. Az április eleje óta bejelentett és kiszivárogtatott kormányzati tervek viszont messze túlmutatnak azon, hogy „csak” visszaállítsanak mindent, amit Trump bevezetett, és lehet, hogy még nagyobb cégvándorlást okoznak majd, mint Obama idejében.
Titkosított tervek, kiszivárgott dokumentum, kínai gigahitel, Diákváros, ellenzéki tiltakozás, helyi népszavazás. Rendkívüli ellenállásba ütközött, hogy egy hete megjelent a Magyar Közlönyben: a sanghaji Fudan Egyetem Budapesten épít campust.
A fokozatos, de határozott magyarországi újranyitás nem jelenti azt, hogy vége van a Covid-járványnak. Szakemberek és nemzetközi példák sora figyelmeztet bennünket, hogy felelősen éljünk az elért
szabadsággal.
Az elmúlt bő egy év kétség nélkül bizonyította, hogy az ember közösségi lény, szüksége van társaságra – nekünk, magyaroknak meg különösképpen asztaltársaságra.
Az elmúlt hetekben ismét kissé felborzolta a kedélyeket hazánkban a nyelveken szólás médianyilvánosságot kapott jelensége. A Szent Szellem megnyilvánulásait már kétezer éve is megütközés, kritika és gúny kísérte.
Bonaparte Napóleon zsidókhoz való viszonya számos rejtélyt és kérdést tartogat az utókor számára. Egyszerre volt számukra felszabadító, de egyben erőszakos asszimiláló is. A zsidó emancipáció élharcosa, aki egyben a precionizmus egyik alakjának is tekinthető. Bukása után megtorpant Európában az egyenjogúsítás folyamata, ugyanakkor kultusza megerősödött a zsidók körében is.
1821. május 5-én, több mint 8000 kilométerre Párizstól, egy óceáni börtönszigeten elhunyt Bonaparte Napóleon, akinek lábai előtt alig tíz évvel korábban egész Európa hevert.
Bár operaénekesnőként a világcsúcsra jutott és nagyon mozgalmas életet él, az elmúlt évben jól viselte a kényszerpihenőt. Azt, hogy végre sokat lehetett a családjával és volt ideje átgondolni a dolgait – minél távolabb a világ és a Facebook zajától. Miklósa Erikával beszélgettünk.
A gyász feldolgozása legtöbbször nem megy tudatos „munka” nélkül. A Covid-halálozások azonban az átlagosnál is nagyobb terhet rónak a hozzátartozókra, akik hirtelen szembesülnek a betegség kegyetlenségével, a legtöbbször nem tudnak elbúcsúzni szeretteiktől, sok esetben pedig a bűntudat is gyötri őket.
Megugrott az utazási kedvünk a lazító bejelentések hatására. De miként álljunk neki a nyaralás tervezésének? Hol, milyen körülmények között és mennyiért tölthetjük el legbiztonságosabban a már annyira vágyott pihenésünket?
Elon Musk, Oprah Winfrey, Mark Zuckerberg – ki ne szeretne kötetlenül beszédbe elegyedni velük, vagy meghallgatni, miről beszélgetnek a barátaikkal? Ezt és még többet kínál a feltörekvő Clubhouse közösségi média app, ami ötvözi a tradicionális rádió és a podcast világát a konferenciák interaktív előadásaival.