hetilap

Hetek hetilap vásárlás

Külföld

Mi jön Grúzia, Szíria és Dél-Korea után?

A grúzoknál színes forradalom van kibontakozóban, a szíreknél hosszú évek után kiújult a polgárháború, a Távol-Keleten pedig 44 éve most először, teljesen abszurd módon hadiállapotot hirdetett ki a dél-koreai elnök, majd ráküldte az ejtőernyős katonákat a parlamenti ellenzékre. Mindez egyetlen hét leforgása alatt. Valami itt nem stimmel.

Az Egyesült Államok és a nyugat gazdasági érdekei Ukrajnában

Ritkán esik szó az Ukrajnában zajló háború mögött meghúzódó gazdasági érdekekről, amelyek egyrészt az ország természeti erőforrásaiért zajló harccal, másrészt a konfliktus jelenlegi szakaszának lezárulása utáni újjáépítés finanszírozásával állnak kapcsolatban.

Lelepleztük az eutanáziatörvény hazugságait

Miben áll az élet értéke? Értelmetlenné válik-e az élet azzal, hogy fájdalommal, szenvedéssel jár? Kellemes szabadulás, vidám dolog-e a halál? Ezeket a dilemmákat járták körül azok a brit képviselők, akik végül első olvasatban az asszisztált öngyilkosság törvény mellett szavaztak.

Belföld

Otthagyott babák mentőangyalai: A fél ország megmozdult a kiszolgáltatott kisgyermekekért

„A kórházban hagyott csecsemők hírére megmozdult a társadalom, a felhívásunkra rengetegen jelentkeztek az ország különböző pontjairól, hogy szeretnének önkéntesként segíteni ezeknek a kisbabáknak a gondozásában” – tudtuk meg Kőműves Glóriától, a pécsi Nevetnikék Alapítvány vezetőjétől. Ez az egyetlen olyan hazai civil szervezet, amely a kórházban árválkodó babákra fókuszál.

Hit és értékek

Havi félmilliónyi alapjövedelem – van, ahol már az ókorban is megvalósult

Bölcs Salamon szerint nincs új a nap alatt, és Jézus is utal arra, hogy bizonyos történelmi paradigmák ismétlik önmagukat. A most kialakuló nihilista társadalom és a Római Birodalom hanyatlása között meglepően sok párhuzamot találni: a demoralizációnak ugyanis igencsak ősi receptje van.

A gyönyör szeretői – kik azok a Nikolaiták?

A korai egyház idejében az apostoloknak és követőiknek is fel kellett venniük a küzdelmet az olyan eretnek irányzatokkal, amelyek a Biblia erkölcsi tanításainak figyelmen kívül hagyását hirdették a gyülekezeteken belül is. Nincs ez másképpen ma sem.

HÁTTÉR

Öt meglepő dolog, amit a turisták Magyarországól gondolnak

Az év végi időszak elengedhetetlen kellékei, a karácsonyi vásárok az utóbbi időben a turisták gyűjtőhelyeivé váltak. Szinte könnyebb britekbe vagy olaszokba botlani Budapest kellős közepén, mint magyarokba. Ez pedig kiváló lehetőség megismerni a külföldi turisták Magyarországról alkotott képét és világszemléletét.

Angela Merkel önéletrajza és zavaros politikai öröksége

35 ezer példányban kelt el a megjelenése napján Angela Merkel önéletrajzi könyve, amely a Freiheit, azaz Szabadság címet viseli. 720 oldalon értekezik arról minden németek Muttija, hogy milyen kihívásokkal kellett szembenéznie kancellári ideje alatt – a személyes értelmezés vagy a privát részletek azonban fájdalmasan hiányoznak.

Krav Maga: A világ hatvan országában népszerű és még hasznos is

A krav maga kidolgozója a magyar származású Lichtenfeld Imre, akinek tiszteletére november végén emléktáblát avattak Budapesten. Ennek apropóján járt hazánkban Eyal Yanilov izraeli kravmaga-oktató, a Nemzetközi Krav Maga Szövetség (Krav Maga Global) alapítója. A sportág sajátosságairól és aktuális eseményekről is kérdeztük.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!