Aktuálishetilap

Hetek hetilap vásárlás

Külföld

Ezért szeretné bekebelezni Grönlandot az USA

A Föld legnagyobb szigete földrajzilag Észak-Amerikához, politikailag Európához tartozik. Ebben az egy mondatban benne foglaltatik az a geopolitikai feszültség, ami ezt a területet övezi. Nem véletlen, hogy az amerikai választások óta többször is terítékre került, hogy Grönland esetleg gazdát cserél.

Meglepő fordulatok: karnyújtásnyira a béke Ukrajnában?

Krimibe, néhol pedig szinte szappanoperába illő fordulatok jellemezték az elmúlt napokban az ukrajnai háború leállítására tett kísérleteket. Lapzártakor éppen megoldódni látszik az alapkérdés, hogy ki ülhet a tárgyaló­asztalhoz, de még ez sem biztos. Így aztán a háború akár holnap is véget érhet, de még öt év múlva is tarthat.

Búcsú Jeruzsálem nagy harcosától - E heti köszöntőnk

71 éves korában elhunyt Dore Gold, Izrael egykori ENSZ-nagykövete és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök külpolitikai ta­nácsadója.

Hit és értékek

Így látja a Trumppal imádkozó latin pásztor a magyar kereszténység jövőjét

Nem titok, hogy Donald Trump újraválasztásában, mely forgószélként söpör végig a világon status quók sorát rúgva fel, jelentős szerepet játszottak az evangéliumi keresztény vezetők. Egyikük, Mario Bramnick, aktívan részt vett az elnök kampányában, és sokat tett azért, hogy az amerikai vezetők baráti kapcsolatokat építsenek ki Izrael államával. A Latino Coalition for Israel szervezet vezetője a napokban az Alapjogokért Központ meghívására Magyarországra látogatott. Arról kérdeztük, pásztorként mit gondol, milyen változást hoz az új Trump-éra, hogyan illeszkedik mindebbe Magyarország, és miért látja fontosnak a keresztények részvételét a politikában.

Felmérés: megállt az amerikai kereszténység visszaesése

A Pew Research Center e héten közzétett új jelentése szerint a kereszténység hanyatlása az Egyesült Államokban az elmúlt években lelassult, és mostanra úgy tűnik, hogy meg is állt. Nem zárják ki, hogy a jövőben akár keresztény ébredés is beköszönthet az országban, ugyanakkor a trendek egyértelműen még nem jelzik előre a pozitív fordulatot.

HÁTTÉR

Hogyan lett elfogadott téma a prostitúció Hollywoodban?

Nem új keletű jelenség az, hogy kéjnőket, eszkortokat, gigolókat vagy chippendale-eket helyeznek rivaldafénybe. Hollywood azonban ezen a hétvégén önmagát is alulmúlta azzal, hogy az Anora című, szoftpornónak is beillő film kapta a legfontosabb Oscar-díjakat. A prostitúció elfogadtatásának új szintjére lépett a szórakoztatóipar.

Digitális detox – nem reménytelen álom

A folyamatos mobilozás miatt lehajtott fejjel járó kisiskolások. A telefonjuk távollétében szívszorongató stresszt átélő egyetemisták. Szorgos munkavállalók, akik munka után még órákig képtelenek kicsekkolni a netről. Utasok a tömegközlekedésben, akik üveges tekintettel bámészkodnak, ha egyik utastársuk épp rosszul lett. Mert egyrészt „zavarja” őket a mobilozásban. „Jobb” esetben meg nem találják online, mi a teendő „offline”.

Lecsúszott élet helyett boldog család Borsodban. Mitől működik?

A suliban a szemetesből szedte ki a társai eldobott uzsonnáját, mert otthon nem volt mit enniük. A mélyszegénységből úgy került ki, hogy 15 évesen maga kérte állami gondozásba vételét. Galamb Alex ma pékmester, szakoktató, szegény sorsú gyerekeket segítő alapítványa van, mi több, háromgyermekes családapa és a Tokaj-Hegyalja Egyetem hallgatója is.

El sem hinné, melyik techguruk használnak pszichedelikus drogokat

A 2024-es amerikai választás eredményében sokan a liberális kultúra materializmusának bukását is látják. Trump hívei között egyre többen nyílnak meg a vallásra és a spiritualitásra, ám ebben a keresztény hitnek riválisai is akadnak: többek között a pszichedelikus drogok.

Trump kulturkampfja

Trump közel másfél hónapos orkánerejű elnökségének számtalan eseménye kissé elfedte, hogy az elnök a kultúrában is igyekszik új fejezetet nyitni. E cél érdekében pedig olyan formabontó módszerekhez nyúlt, amit a Marx fivérek is megirigyelnének.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!