hetilap

Hetek hetilap vásárlás

2011. 08. 26. (XV/34) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Fejveszett menekülés

Lapzártánkkor már csak elszórt harcok zajlottak Tripoliban, ahonnan Moammer Kadhafi még az utolsó ostrom előtt elmenekült. A felkelők elfoglalták a főhadiszállását, miközben az ezredes egy ismeretlen helyről a győzelemig tartó ellenállásra szólította fel a lakosságot (a hangfelvétel hátterében csirkék zaját lehetett hallani, így Kadhafi vélhetően valamelyik sivatagi oázisban rejtőzködhet). Azt nem tudni, hogy hányan vállalkoznak az „utolsó harcra", de lehet, hogy már nagyobb ösztönzést jelent a Kadhafi fejére kitűzött másfél millió dolláros vérdíj. A felkelők hivatalosan nem készülnek a bosszúra, de a Hetek által megkérdezett nemzetközi szakértők szerint reális veszélyt jelentenek a leszámolások, amelyek polgárháborút és újabb NATO-beavatkozást vonhatnak maguk után.

Mecsetek, klánok és az olaj

Líbiából nem lesz Dánia – állítja a kaliforniai Stanford Egyetem politológia professzora. James Fearon (képünkön) a polgárháborús konfliktusok egyik legismertebb nemzetközi szakértőjeként úgy látja, hogy a Kadhafi-rezsim bukása után veszélyes hatalmi vákuum jön létre az országban, és ezért az átmenet a szomszédos Tunéziánál és Egyiptomnál is zavarosabb lehet, amit a kisebbségben lévő, de szervezett iszlamista erők kihasználhatnak.

A remény rabjai

Mindenképpen óriási bravúrra lenne szükség ahhoz, hogy a magyar labdarúgó-válogatott életben tartsa Európa-bajnoki reményeit a jöv héttl folytatódó selejtezkben. Ehhez szeptember 2-án a Budapestre látogató svédeket kellene legyznünk.

Szíria is lángra kapott

Kadhafi ezredes uralmának a megdöntése egy újabb löketet adhat az arab forradalmak sorozatának – diadalmenetük Tripoliba ismét bizonyíthatta: nem legyzhetetlenek az arab auto­krata rendszerek. Abban azonban, hogy ez mennyire fogja befolyásolni a szíriai helyzetet, megoszlanak a szakérti vélemények.

Belföld

Hoffmann szép tanévet ígér

Széles körű államosítást hirdetett meg a közoktatásban a szaktárca. A pedagógusok erős bizonytalanságban kezdik a tanévet, miután egy kezdetleges törvénykoncepció és számos kósza javaslat vár beterjesztésre. Eközben botrány tört ki: egy sor iskolában a gázszámlára költötték az ingyenes tankönyvek árát.

Kocsis az „önös gyurcsányi politikát” okolja

Az MSZP-SZDSZ-kormány vezetőinek felelősségét hangoztatja Kocsis István, a BKV jelenlegi vezérigazgatója, akit az MVM-es tevékenységéért kétmilliárd forintos kár okozása miatt gyanúsítottak meg. Az ügy érdekessége, hogy a Hagyó Miklós bukásában jelentős szerepet játszó menedzser „viszonvádjai" beleillenek a kormánypártok elszámoltatási politikájába, miközben köztudott: ősszel tárgyalja a parlament Gyurcsány Ferenc mentelmi ügyét.

Mégis lesznek kórházbezárások?

Államosítaná a kórházakat a kormány, és csak az alapellátást, illetve a kórházhoz nem kapcsolódó járóbeteg-ellátást szervezhetnék az ön­kor­mány­zatok a jövőben. Csiba Gábor, a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke nemcsak a központosítást, hanem az intézménystruktúra átalakítását is szükségesnek tartja. Ez számos esetben kórházbezárást jelentene, amit a kormány már többször igyekezett cáfolni - mérsékelt sikerrel.

Hoffmann szép tanévet ígér

Széles körű államosítást hirdetett meg a közoktatásban a szaktárca. A pedagógusok erős bizonytalanságban kezdik a tanévet, miután egy kezdetleges törvénykoncepció és számos kósza javaslat vár beterjesztésre. Eközben botrány tört ki: egy sor iskolában a gázszámlára költötték az ingyenes tankönyvek árát.

Kocsis az „önös gyurcsányi politikát” okolja

Az MSZP-SZDSZ-kormány vezetőinek felelősségét hangoztatja Kocsis István, a BKV jelenlegi vezérigazgatója, akit az MVM-es tevékenységéért kétmilliárd forintos kár okozása miatt gyanúsítottak meg. Az ügy érdekessége, hogy a Hagyó Miklós bukásában jelentős szerepet játszó menedzser „viszonvádjai" beleillenek a kormánypártok elszámoltatási politikájába, miközben köztudott: ősszel tárgyalja a parlament Gyurcsány Ferenc mentelmi ügyét.

Mégis lesznek kórházbezárások?

Államosítaná a kórházakat a kormány, és csak az alapellátást, illetve a kórházhoz nem kapcsolódó járóbeteg-ellátást szervezhetnék az ön­kor­mány­zatok a jövőben. Csiba Gábor, a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke nemcsak a központosítást, hanem az intézménystruktúra átalakítását is szükségesnek tartja. Ez számos esetben kórházbezárást jelentene, amit a kormány már többször igyekezett cáfolni - mérsékelt sikerrel.

Hit és értékek

A pünkösdi tűz fogadtatása a XX. századi Európában

Alig néhány évvel az egyesült államokbeli kezdetek után Európába is eljutott az új pünkösdi mozgalom, amely hasonló rétegekben tört magának utat, mint Amerikában. Meglepő módon a mozgalom nem Britanniában kezdődött, bár a brit keresztény vezetők korábban nagymértékben hozzájárultak ahhoz a teológiai megújuláshoz, amely az Egyesült Államokban a mozgalom kibontakozásához vezetett. Végül azonban a britek is egy norvég metodista prédikátortól, Thomas Ball Barrattől hallották elsőként a pünkösdi üzenetet. A mozgalom Német­országban ütközött a leghevesebb ellenállásba: a teológiai utasítást hamarosan fizikai üldözés is követte. (2011. 08. 26.)

HÁTTÉR

A börtön ablakán besüt a nap

„A büntetés-végrehajtás rendszere a természetéből fakadóan embertelen, nem látja a számok mögött a sorsokat. Isten viszont kész új esélyt adni. A megfordult életek pedig az egész társadalom számára hasznosak, hiszen alapesetben a börtönviseltek többsége szabadulása után rövidebb-hosszabb idő múltán visszakerül a rácsok mögé" - mondja a Hit Gyülekezete börtönmissziójának vezetője. Riport a valódi szabadulásról.

Kína előtt is nehéz jövő áll

Miközben Kína szabályosan megfenyítette az USA-t pénzügyi vakmersége miatt, maga is könnyen gazdasági összeomlás elé nézhet. Az ázsiai óriást a nyugati ingatlanlufihoz hasonló hitelválság fenyegeti.

Hitelvesztés

A svájci frank árfolyamának „ámokfutása" kapcsán még inkább fény derült a hazánkban dívó, ám más országokban szinte példátlan banki gyakorlatokra. Az egyoldalú szerződésmódosítások, az indokolatlan kamatemelések, a bújtatott költségek tették és teszik kilátástalanná a frankhitelesek helyzetét. Egyre több szakértő mutat rá a politikai elit felelősségére, amely pártszínektől függetlenül szinte egy évtizedet ölel fel.

Nem hagytam magam agyonütni

A Freud név ismerősen cseng az európai kultúrában. Van valamilyen rokoni kapcsolata a pszichoanalízis atyjával, Freud Zsigmonddal?– Freud Zsigmond az apósom másod-unokatestvére volt, tehát nem áll fenn köztem és a Freud-vonal között vér szerinti rokonság.Az én őseimet Wágnernek hívták. Férjemmel, Freud Gézával házasságunk alatt nem beszélgettünk a családfájáról. Ő kiemelkedő matematikus volt, akit Kossuth-díjjal tüntettek ki. Sajnos azonban nem bizonyult Kossuth-díjas férjnek és apának, egyszer például úgy megütött, hogy eltört az orrcsontom. Házasságunk válással végződött.Wágner Richárd zeneszerzővel van-e valamilyen rokoni kapcsolata?– Egyes vélemények szerint igen, én azonban csak annyit tudok biztosan, hogy a felmenőim kézművesek, kocsigyártók voltak. Dédapámról egyetlen iratot sikerült csak megtalálnom, mely szerint Kossuth Lajos mellett harcolt. Hősi tettéért a forradalom vezetője főhadnagyi rangra emelte.Rendszeresen találkozhatunk olvasói leveleivel, karakteres hozzászólásaival nemcsak a Hetekben, hanem számos más sajtóorgánumban is. Mi a titka annak, hogy 80 éves korában is ilyen aktívan foglalkozik a közélet legkülönbözőbb kérdéseivel?– Tele vagyok megválaszolatlan kérdésekkel, megoldatlan feladatokkal. Minél kevesebb restanciát szeretnék hagyni magam után, és szeretném befejezni azokat a feladatokat, amelyekbe belefogtam. Születésemkor adott a Teremtő egy energiamennyiséget, amelyben – úgy vélem – akár a Nobel-díj lehetősége is benne foglaltatott. Ez utóbbit – sajnos – nem sikerült elérnem.Mitől remélte ezt a kimagasló elismerést?– Egy atomfizikával kapcsolatos elmélet kidolgozásától, amely már egyetemistaként foglalkoztatott. A kidolgozásához azonban külső támogatásra is szükségem lett volna.Az Ön élete így is fordulatokkal teli, munkásságának pedig számtalan lenyomata fellelhető az ország történelmében. Sőt, a felmenői is maradandót alkottak.– Valóban, apám építészmérnöknek tanult, ő építette például a Corvin mozit. Irodája ott volt a Dózsa György úti lakásunkban. Kislányként én fogadtam a látogatókat, és a középső szobában ültettem le őket. A Weiss Manfréd Művek apámmal építtette a tisztviselői és munkáslakótelepet Csepelen.  Ezek a jó minőségű házak még ma is állnak. Az ő tervei alapján építtették a galvanizáló víztisztítót is, mivel a Kassai-zsilip elkészülte óta a Duna sodrása úgy változott meg, hogy a víz öntisztulása nem volt elégséges.  Ezért kellett mesterségesen is tisztítani. Úgy emlékszem, hogy ezért a Weiss-gyár 2 ezer pengő jutalmat is adott neki,  mert a víztisztítóval olyan sok aranyat, ezüstöt, színesfémet nyertek vissza, hogy a befektetés hihetetlen rövid idő alatt megtérült. Magyarország vizei ma is rendkívül szennyezettek, mert a környező országok beszennyezik. Pedig nemcsak magyar, hanem európai érdek is volna a víz tisztítása, hiszen nálunk van Európa ivóvízkészletének nagy része.Hogyan élték túl a második világháborút?– Zsidók voltunk, bujkáltunk, följelentettek. Amikor elkaptak, azt mondtam magamban, agyonlőhetnek, de a becsületünket akkor sem fogják elvenni. Kerek perec beszóltam a magyar náciknak, hogy milyen aljas gazemberek: állig felfegyverkezve kísérnek két fegyvertelen hölgyet – az anyámat és engem, 13 évesen –, miközben már Vecsésen vannak az oroszok: ott kellene harcolniuk. „Elárultátok a hazát, de amíg az én apám a hadseregnél volt, addig kétszer sebesült meg, de egyetlen idegen sem tette a lábát a szent magyar földre. Nagy Ezüst Vitézségi Érmet, valamint Károly király-keresztet kapott” – mondtam. Anyám átölelt, és vártuk, hogy agyonlőnek minket. Nem így történt. A Petneházy utcai nyilasházba vittek, és akkor történt a csoda, amely a szabadulást hozta.  Anyám tanítónő volt, s ott, ahova kerültünk, az ő tanítványának a fia volt a „nemzetvezető testvér”. Szidta a zsidókat, nekiugrott anyámnak is, hogy „ti zsidók, sohasem dolgoztatok”. „Igen? Akkor kérdezd meg az anyádat!” – felelte. Amint a férfi felismerte anyja egykori jótevőjét, aki kiállt mellette, és egyszer Abbáziába is elvitte őt nyaralni, rettenetes zavarba jött, és békén hagyott. Később a Zsidó Tanácsnak adtak át, onnan pedig egy sárga házba kerültünk. Egy rendőr figyelmeztetett, hogy azt fel fogják robbantani, így az anyám egy MÁV arcképes igazolvánnyal menekült, engem pedig a Vöröskereszt mentett ki. A háború után visszakerültünk a saját lakásunkba, amelyet elfoglalt ugyan egy keresztény család, de azután a Csongrádi Kata színésznő nagynénje szerzett nekik egy másik szövetkezeti lakást.Úgy tudom, a háború alatt kapcsolatba kerültek Szentgyörgyi Alberttel is a kiugrási kísérlet kapcsán.– Szentgyörgyi megpróbálta felvenni a kapcsolatot a szövetségesekkel Törökországban, hogy különbékét kössön. Akkor kérte a segítségünket, amikor a kiugrási kísérlet lelepleződött, és őt a németek el akarták fogni. Volt egy apartmanházban egy öröklakásunk a Pipiske út 4.-ben (ma Svájci út 11.), amelynek a nagynéném volt a házvezetője. Az egyik lakásban mi laktunk, a többit pedig kiadták. A professzor úr nagypénteken jött oda, s mivel tudtam, hogy a rendőrség csak 3 óráig van nyitva, negyed 4-kor mentem csak bejelenteni a vendég érkezését.  Páros lábbal rúgtak ki bennünket. Húsvét miatt hétfő és kedd is ünnepnapnak számított, ezért csak szerdán, 3 óra előtt 5 perccel mentem a rendőrségre, hogy a kötelező bejelentést megtegyem. Addigra Szentgyörgyi a lányával együtt a szomszédos házba költözött át. A bőröndöket megtöltöttük újságpapírral, taxit rendeltem, és levitettem a szegedi gyorshoz. Úgy tettünk, mintha Szentgyörgyi Szegedre utazott volna vissza – mi rendeltük a jegyet is és a taxit is. És ő egészen 1945-ig ott dekkolt a titkos irodában.Mi a véleménye az antiszemitizmusról?– Ennek egyik oka az irigység, az antiszemiták azt mondják, hogy a zsidók kiszorítják őket. Ez nem igaz, a zsidók szorgalmasak, a privilégiumok helyett csak a teljesítményükre építhetnek.  A zsidóknak előnyükre vált, hogy a már időszámításunk előtt évszázadokkal megtanították a gyerekeket olvasni, szombatonként mindenkinek olvasnia kellett a Tórát. Nem volt írástudatlan zsidó.A szorgalomra vonatkozóan elmondhatom Székely Éva példáját, aki évfolyamtársam volt az egyetemen. Mindketten tanultunk általános kémiát az első évben, s amikor látták a többiek, hogy mi vagyunk a legjobb tanulók, azt mondták, hogy nem hagyjuk őket érvényesülni. Kinek ártottunk azzal, hogy mindig ötöst kaptunk, és egyetlen óráról sem hiányoztunk? Székely Éva hajnalban ment úszni, kora reggel pedig időben ott volt az órákon. Mint zsidót, sokszor hátrányosan diszkriminálták, mégis nyolcszoros főiskolai világbajnok és világelső lett az úszásban az 1952-es Helsinki olimpián.A háború után fizikusnak tanult. Hol kezdte el a munkáját?– Az Egyesült Izzó Kutató Laboratóriumában, 1954-ben. Éppen annál az íróasztalnál kezdtem el dolgozni, amely egykor Bródy Imréé, a kriptonlámpa felfedezőjéé volt. Amikor kipakoltam az asztalt, egy rejtett fiókban megtaláltam az eredeti, termodiffúzióról szóló dolgozatát, amely a kriptonlámpa feltalálásának elméleti alapját képezte. Olyan jelentőségűnek láttam a tanulmányt, hogy valószínűleg ő lett volna a sokadik magyar Nobel-díjas, ha a nyilasok el nem pusztítják.Saját kutatási eredményei is voltak?– Egy szaklapban találtam rá egy cikkre, hogyan kell a germánium egykristályt előállítani. Azonban nem engedték, hogy végigcsináljam, mert a főnökeim maguknak akarták a dicsőséget – meg az ezzel járó 20 ezer forintot. Rögtön áthelyeztek a csőd szélén álló fénycsőgyártással foglalkozó kutatási csoportba.Mire kellett a germánium egykristály?– Tranzisztort kellett készíteni, azonban nekik nem sikerült. Nekem sikerült volna. Ők maguknak akarták megkaparintani a felfedezést, az Isten azonban nekem adta, ezért nem engedte nekik, hogy sikerüljön. Pedig sokkal tehetségesebb volt az utódom, mint én.A fénycsőgyártás nem ment tönkre. Mi történt?– A probléma abból adódott, hogy a fölemelt ötéves terv teljesítéséhez nem volt megfelelő feszültségű, frekvenciájú áram, s így 90 százalék lett a selejt. Ennek láttán a kutatóintézet ifjúsági szervezete tervezett három feszültségstabilizátort. Amikor bekötöttük, 90-ről 20 százalékra csökkent a selejt. Szóval, nem hagytam magam agyonütni. De én a Híradástechnikai Kutatóintézet Bródy-laboratóriumába nem kellettem, négy hónapos terhesen racionalizáltak (állásomból elbocsátottak), így munkanélküli lettem, és még a hathetes szülési szabadságot sem kaptam meg, ami egyébként járt volna. A férjem erre azt mondta, ha fizikusnak nem kellesz, végezd el a Műszaki Egyetemet.Így került kapcsolatba Pakssal?– Egyszer meghallgattam a szovjet energiaügyi miniszterhelyettes előadását, aki azon siránkozott, hogy nem tudják az energiaigényeinket kielégíteni. „Tessék atomerőművet építeni” – mondta. Kiderült, hogy ha meg is építenék, a szovjetek akkor sem akarnák elvinni a fűtő­elemeket. Erről informáltam a Nemzetközi Atomenergiai Ügynökséget (IAEA), amelynek az elnöke egy sokkal jobb angol atomerőművet javasolt, mint a szovjetek. Erre föl a szovjetek levitték az atomerőmű árát, meg is építették azt, de olyan rossz minőségű munkát végeztek, hogy a nagy részét úgy, ahogy volt, át kellett tervezni.Paks ideje lassan lejár. Mi a véleménye a tervezett bővítésről?– Paks működését 30 év után meghosszabbították – ezzel egyet is tudok érteni, mert nem tudunk egyik napról a másikra megválni tőle. A tervezett bővítését azonban komoly hibának tartom. A radioaktív eszközöket legalább 300 évig tárolni kell, és ez őrületes pénzekbe kerül. Jelenleg az erőmű adja az ország áramellátásának a 40 százalékát, s ha egy nagy vihar okán a távvezetékek megsérülnének, akkor az ország nagy része áram nélkül marad. Decentralizálni kell az áramtermelést, nem szabad egy helyre koncentrálni. A megújuló energiaforrások bevezetése Balogh Lászlónak, a Magyar Megújuló Energia Szövetség elnökének véleménye szerint csupán egyezred részébe kerülne a Paks bővítési költségének, ráadásul rengeteg munkahelyet is teremtene.Paks 1973-tól épült. Ekkor már a Magyar Szabványügyi Hivatalban dolgozott?– Igen, innen mentem nyugdíjba 1986-ban.Mi a véleménye a jelenlegi politikáról és a magyar kormányról?– Hibának tartom, hogy nem kapott jelentős pozíciót egyetlen műszaki ember sem. A politikusok jelentős részének nincsenek szakmai tapasztalatai, hogyan is tudnák jól szervezni és felvirágoztatni az országot? Hogyan látja a jelenlegi pénzügyi válságot és a jövőt?– Nem értek egyet azzal, hogy a károsultak akár a bírósághoz, akár hivatalos szervekhez forduljanak. Szerintem a civil szerveknek összefogva a polgári engedetlenség eszközével kellene élniük.A bankok spekuláció révén érnek el hasznot.  Róna Péter állítása szerint világviszonylatban a forgalomba lévő pénz egytizedének van csak valóságos fedezete (termék- vagy szolgáltatásháttere), ami azt jelenti, hogy a pénz 90 százaléka annyit sem ér, mint a papír, amire rá van nyomva. Ezért kellene fellépni a tisztességtelenül szabott banki feltételekkel szemben. Tudniillik a bankok úgy számolják ki, mondjuk, egy 20 éves kölcsön törlesztőrészletét, hogy megálmodják a 20 évre tervezett kamatot és kezelési költséget. Az ügyfél pedig először a kamatot kezdi el fizetni, s csak évek múltán jut el oda, hogy a tőketartozás törlesztése is megkezdődjön. Magyarországon különlegesen nehéz a helyzet, mert a svájci frank árfolyama miatt bekövetkezett váratlan pénzügyi nehézségek több ezer családot fenyegetnek kilakoltatással.Min kellene változtatni?– Mint egykor gazdag család sarjának, mindig volt rálátásom a pénzügyi folyamatokra. 1944 előtt úgy gazdálkodtunk, hogy ha 20 évre felvettünk hitelt, akkor az első évre kifizettük a teljes kölcsön huszad részére a kamatot és a kezelési költséget. Természetesen rászámoltuk az inflációt is. Így minden évben csökkent a tőketartozás és ezzel a törlesztőrészlet. A válságot is az okozza, hogy nem a gazdaság fellendítésére, hanem a spekulációs technikák alkalmazására teszik a hangsúlyt. Amit az állam tehet a megoldás érdekében az az, hogy leviszi a szolgáltatások forgalmi adóját, s ha a rezsi lecsökken, az élénkítő hatással van a gazdaságra.

Akarsz gazdag lenni? - Legyél farmer!

Előrejelzések szerint a következő évtizedben a fogyasztás bővülése és az időjárási viszontagságok miatt drasztikusan emelkedni fognak az élelmiszerárak, az éhezők jelenleg is közel egymilliárdos táborának bővülése pedig kiszámíthatatlan zavargásokhoz és menekültáradathoz fog vezetni. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint itt az ideje, hogy a világ vezetői szembenézzenek a tényekkel, és nagyobb befektetésekkel növeljék a mezőgazdasági termelést. Úgy tűnik, a következő évtizedek legjobb befektetése a termőföld lesz.

Rossz diagnózis

Múlt héten ugyanitt arról írtam, hogy vége a „matolcsyzmusnak”, a kormány gazdaságpolitikája megbukott, a friss adatok szerint leállt a mégoly szerény növekedés is. Azóta ebben a tárgykörben két fontos nyilatkozat került nyilvánosságra. Először a miniszterelnök állt a kamerák elé, és minden további nélkül az euróválságnak tudta be a magyar gazdaság nehézségeit. Legott kilátásba is helyezett egy százmilliárdos költségvetési megtakarítást, mondván: ha a tervezetthez képest egy százalékkal kisebb lesz a GDP, akkor ennyivel kevesebbet költhetünk. Fájdalom, de még Orbán Viktor „őszinte” becslései sem stimmelnek.

KÁVÉSZÜNET

Marche – a felfedezésre váró olasz régió

A külföldi turisták számára a Marche név majdhogynem ismeretlenül cseng. Mivel az ország középső, keleti tengerparti sávjában helyezkedik el, kiesik az Olaszországba látogató turisták útvonalából. Nincsenek világhírű képzőművészeti alkotásai vagy városai, aki viszont idetéved, nem fog csalódni: ez a régió ugyanolyan értékes, mint a többi népszerű vidék, csak másképp. Marche meg tudta őrizni hamisítatlan olasz jellegét azáltal, hogy nem vált turistagyárrá.

Londonért lapátoltak

A hazai válogatott hat arany-, egy ezüst- és három bronzéremmel (az olimpiai számokat tekintve két arannyal és egy ezüsttel), valamint 14 ötkarikás indulási joggal – hét férfi kajakos [8 a maximum], hat ni kajakos [6] és egy kenus [4] – zárta a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságot. A Heteknek Joób Márton (kis képünkön), háromszoros kenuvilágbajnok, a 2004-es athéni olimpia döntse értékelte a kajak-kenusok teljesítményét.

Csendestársak a lakásban

Hihetetlen gazdag szín- és formavilág jellemzi őket, legkisebb példányuk alig 8 milliméter, a legnagyobb közel 13 méter. Van, amelyik növényeket eszik, és olyan is akad, amelyik a nála kisebb társait fogyasztja elő­szeretettel. Egy részük elevenszülő, más részük ikrát rak, sokfélék, sokszínűek – csendestársaink a halak.

Egy torta jó formában

„A minségbl nem szabad engedni, inkább kevesebbet adjunk el, de az olyan legyen, hogy minségében magas gasztronómiai élményt nyújtson a vendég számára” – vallja Zila László, a Zila kávéház alapítója és tulajdonosa.

Hétpecsétes titok a Coca-Cola receptje

Sajátos csomagolását és ízét mindenki felismeri. Bár néhány évtizede még kuriózumnak számított a keleti blokkban, mára már minden élelmiszerüzletben ott sorakozik a polcokon. Jóllehet a mindennapok megszokott kellékévé vált, eredete és alkotója kevéssé ismert. Idén 125 éve, hogy a Coca-Cola hódító útjára indult egy bizonyos John Stith Pemberton jóvoltából.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!