A rendkívül vallásos inkák hiedelme szerint a világot a mindenek felett álló
Viracocha isten teremtette, uralkodójukat, az Inkát pedig Inti, a Napisten
fiának tekintették. Úgy hitték, Inti küldte el gyermekeit, Manco Capacot és Mama
Ocllót (más változat szerint a négy Ayar testvért és feleségeiket), hogy
alapítsák meg Cuzco városát, amely vallási központul is szolgált, és amelyet a
„Föld köldökének” is tekintettek. Itt állt a Napisten temploma is, amelyben
Nap-szüzek szolgáltak (akik egyben az Inka ágyasai is voltak – az uralkodó
hivatalos felesége viszont saját lánytestvére volt, így biztosítandó a „napvér”
továbbadását), és amelyet hatalmas mennyiségű arannyal és ezüsttel díszítettek:
úgy vélték, az arany a Nap verítéke, míg az ezüst a Hold könnye.