Kertész Ákos
"Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt,
nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt
s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad
kényszerképzetek."
(Radnóti Miklós)Nem véletlenül választottam mottóul Radnóti-idézetet, egy jajkiáltást a huszadik század közepe tájáról. Az Egyesült Államok történelmének "fekete keddje" óta az egész világ új korszakról beszél. Egyenlőtlen hadviselés, láthatatlan ellenség, a terrorizmus globalizációja; mától kezdve a civilizált világ a fenyegetettség börtönében lesz kénytelen élni, föl kell adnia a társadalom nyitottságát, részlegesen, a demokrácia védelmében, magát a demokráciát is. Nekem más a véleményem. Nem kezdődik új korszak, folytatódik a régi, a kapitalizmus kora, a tőkés piaci társadalmi rend halad előre a maga útján a kétesélyes végkifejlet felé: a világméretű pusztulás vagy a világméretű jólét felé. (Természetesen nem abszolútumokról, hanem arányokról beszélek. Az egyik esély a pusztulás dominanciáját, a másik a jólét dominanciáját jelenti: tiszta forma a természetben nincs.)