hetilap

Hetek hetilap vásárlás

1999. 12. 11. (III/49) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Szétköltöztek Clintonék

A The Times és a CBS tévéhálózat felmérése szerint már több mint egy hónappal ezelőtt alig akadt olyan New York-i szavazópolgár, aki ne tudta volna, kire adja majd le a voksát a szenátori címért folyó versengésben. Jóllehet akkor még egyik jelölt sem jelentette be részvételét a küzdelemben. Az október végén készített közvélemény-kutatás szerint Rudolph Giuliani polgármester és Hillary Clinton voltaképpen fej-fej mellett haladtak. Másfél héttel később a First Lady – több előzetes fiaskó után – elkövette azt a hibát, hogy tévéhirdetéseket tett közzé, és ezek költségeit olyan adományokból fizette, amelyek nem egyeztethetők össze a választási törvények előírásaival.

Nagyívű életút ellentmondásokkal

Sajtóvita alakult ki a napokban egy szaktanácskozáson elhangzott mondat kapcsán arról, hogy mennyire volt gyors a demokratikus átmenet egyes európai nemzetek, köztük Franciaország esetében. A polémia többek között az 1996-ban elhunyt francia köztársasági elnök, Francois Mitterand politikai életútját is elemezte, nevezetesen, hogy volt-e a neves politikusnak köze a második világháborús nácibarát francia bábkormányhoz. Többen hitetlenkedve csóválták a fejüket, sőt volt, aki diplomáciai inzultus lehetőségét emlegette.

Zsirinovszkij töröltetné a választást

Példa nélküli jogi helyzet állt elő Oroszországban az utóbbi hetekben az Állami Duma-választások előtt. Az események alakulásához egyaránt hozzájárult a pártok, blokkok és különálló politikusok vezette szabályok nélküli háború, valamint a Központi Választási Bizottság (CIK) és Oroszország Legfelsőbb Bíróságának lépései.

Megújulnak az izraeli szír béketárgyalások

Clinton elnök szerdán drámai hangvétel? beszédben jelentette be, hogy Izrael és Szíria amerikai közvetítéssel megállapodott az 1996-ban megszakadt béketárgyalások újrafelvételében. A megállapodás szerint Ehud Barak, izraeli miniszterelnök és Farouk As-Shara, szír külügyminiszter a jövő hét közepén Washingtonban, vagy ahhoz közeli helyszínen találkoznak.

Érdesebb tónus

Tüntető tömeg tölti meg a prágai Vencel teret. 20 ezer ember így fejezte ki támogatását az 1989-es "bársonyos forradalom" diákvezetőinek nyilatkozata iránt, amelyben Václav Havel elnök kivételével a jelenlegi cseh politikai élet vezetőinek lemondását követelik.      Fotó: MTI

Leplezett békevágy

Az Ulsteri Szabadságharcosok britbarát félkatonai csoport vezetőségének egyik tagja bejelenti, hogy kijelölték képviselőiket az északír fegyveres csoportok leszerelését felügyelő nemzetközi bizottságba.    Fotó: MTI

Belföld

Komprumisszumkészség a parlamentben

Az igazságügy-miniszter expozéjával az Országgyűlés szerdán megkezdte az államalapítás és a Szent Korona emlékének megörökítéséről szóló törvény tárgyalását. A vezérszónokok közül a MIÉP és a kormánypártok támogatásra ajánlották a törvényjavaslatot, míg az ellenzék szónokai annak jelenlegi formáját elfogadhatatlannak tartják.

Szabó Albert visszajön

"Szabó Albert, a Magyar Népjóléti Szövetség (MNSZ) vezetője elhagyta az országot" – jelentette meg a hírt a Magyar Távirati Iroda azon alkalomból, hogy a polgári titkosszolgálatokat felügyelő, tárca nélküli miniszter hivatalvezetője, Szabó Gábor a Népszabadság egyik cikkére reagálva megerősítette a fenti hírt. A Népszabadság cikke azonban Borókai Gábor sajtószóvivő alábbi nyilatkozatával vált érdekessé: "A kormány sikere, hogy a szélsőséges elemek nem érzik jól magukat Magyarországon, ezért külföldre távoznak." Sárosi Viktor, az MNSZ elnökhelyettese azonban munkatársunknak úgy nyilatkozott, hogy a szóvivő nyilatkozata kicsit elhamarkodottra sikerült. Szabó ugyanis nem letelepedni kíván Ausztráliában, hanem olyan kiküldetésben van, amelynek során politikai és financiális jelleg? kapcsolatokat igyekszik kiépíteni vállalkozókkal és a hungarista mozgalom ottani tagjaival. Ezután az USA-ba készül, és a New Order képviselőivel kívánja felvenni a kapcsolatot. Lapunkhoz is eljuttatott tiltakozásában Sárosi többek között így fogalmazott: "A híresztelések ellen szól, hogy Szabó Albert részletes utasításokkal látta el a szövetség vezetőségét arra vonatkozólag, hogy mit kell tennünk, amíg ő kiküldetésben tartózkodik. Tevékenységünket tehát tovább folytatjuk."

Vadnyugat Baranyában

Két rendőr és két gyanúsított is megsérült abban a tűzpárbajban, amely a baranyai rendőrök és egy pécsi ékszerüzlet kirablói között alakult ki. A két szerb és két orosz, Koszovót is megjárt rabló a rendőri igazoltatás során fegyverekkel támadt a hatóság embereire, akik viszonozták a tüzet.

Sztrájkra készülnek a vasutasok

December 20-án 03 és 12 óra között általános vasutassztrájk kezdődik, ha a MÁV Rt. addig nem változtat jövő évre szóló béremelési ajánlatán. A három reprezentatív vasutas-szakszervezet, a Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ), a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) összehangolt, akár több napig zajló munkabeszüntetést szervez, mert keveslik, hogy a MÁV 8,5 százalékos keresetnövekedést ajánl. Az érdekképviseletek ezt nem fogadják el, ők 14 százalékos béremelést követelnek. Szerintük tovább élezi a feszültséget a MÁV és a szakszervezetek között, hogy a munkáltató eleve elutasította a kollektív szerződés módosítására vonatkozó javaslatukat, amelynek jövedelemvonzata van. Bajnai Gábor, a társaság vezérigazgató-helyettesének megfogalmazása szerint: akik úgy gondolják, hogy a társaság függetlenítheti magát a fuvaroztatók megrendeléseitől, az ország anyagi teherbíró-képességétől, azok a vasút további leépülését, a vasúti szolgáltatások iránti kereslet újabb csökkenését érik el. (MTI)

Állatkerti vandalizmus

Lemészárolt kenguruk

Felgyújtották Farkasházy Tivadar autóját

Szándékos gyújtogatás következtében égett ki csütörtök hajnalban Budapesten a Farkasházy Tivadar humorista, újságíró vállalkozásának tulajdonában lévő Suzuki gépkocsi – állapították meg rendőrségi szakértők. Bálint Gabriella, a BRFK szóvivője a Heteket arról tájékoztatta, hogy még nem sikerült megállapítani, miként keletkezett a tűz. A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított nyomozást rongálás alapos gyanúja miatt.

Hit és értékek

Apokrif evangéliumok Jézus életéről

"Bármely hosszú időtartam emlékezete végső soron egy egyszer? névsorrá bomlik. Az elmúlt két évezred felidézésének egyik hasznos módja lehet, ha felsoroljuk azokat a személyeket, akik nagy hatalomra tettek szert. Mohamed, Nagy Katalin, Marx, Gandhi, Hitler, Roosevelt, Sztálin és Mao… nem kétséges, hogy valamennyien emberek millióinak életét változtatták meg, és az imádattól a gyűlöletig terjedő reakciókat váltottak ki" – állítja Reynolds Price Jézusról szóló nagyszabású tanulmánya előszavában, hozzátéve: igen nehéz lenne letagadni, hogy az emberiség egész története folyamán a legnagyobb hatással bíró személy a názáreti Jézus volt.

Az elveszett menóra fosztogatói

Kiszlév hó 25-től – amely idén december 3-ra esett –, nyolc napon át a zsidóság világszerte a Hanukkát ünnepli, amely egy történelmi eseményről: a jeruzsálemi Szentély újrafelavatásáról emlékezik meg. Júda Makkabi csapatai Kr. e. 165-ben foglalták vissza a zsidó vallás legszentebb épületét a szír hódítóktól, majd miután a pogány kultuszok nyomait is eltakarították onnan, ezen a napon újraindították az istentiszteleteket. A Hanukka-ünnep középpontjában az egykor a Szenthelyen álló hétágú mécstartó, a menóra áll. (Egy talmudi tiltás nyomán az ortodox hívők ma csak nyolcágú gyertyatartóval ünnepelnek.) A színaranyból kovácsolt kandeláber mécseseit Mózes Törvénye szerint minden este meg kellett gyújtani. Ám a hódítók elűzése után a Szentélyben mindössze egyetlen napra elegendő szent olajat találtak, így hát ezzel töltötték fel a menóra hét mécsesét – ez azonban nyolc napon keresztül égett! Alábbi cikkünkben a zsidóság állami jelképévé vált – de az Egyház számára is szimbólumérték? – menóra történelmi hányattatásait követjük végig.

HÁTTÉR

A Fidesz bizonytalansága

Kormányátalakítás és esetleges pártvezetés-átalakítás. Vélhetően a Fideszre nézve kedvezőtlen közvélemény-kutatási adatok sarkallják Orbán Viktort és tanácsadóit a változtatásokra. "A győztes csapaton ne változtass" elve ugyanis, úgy tűnik, tovább nem alkalmazható, hisz a csapat éppen vesztésre áll. Mindenesetre mintha zavar lenne a koalíció működésében, illetve az eddig monolitikusnak tűnő Fidesz-vezetésben.

Évezredek mérlege

Fejtő Ferenc Párizsban élő író, történész, századunk kiváló ismerőjeKialakulóban egy világkormány

WTO-fuccs

Megzökkenni látszik a globalizmus eddig olajozottan guruló szekere. A jövő évezredre való felkészülés és az érdekcsoportok között töréspróbákat okozó szabályzók megváltoztatása Seattle-ben meghiúsult. A kudarcba fulladt világtalálkozó betekintést engedett abba, hogy az egypólusú világrendszerben milyen gazdasági erőcsoportok birkóznak egymással – a hétköznapokban csendesebben. Az USA, az EU és Japán mellett most erőteljes és lármás "képviseletet" kapott az igen jól szervezett kapitalizmus- és globalizmusellenes erő, valamint a fejlődő világ is. Bár a rendbontók győzelmi mámorban úsznak, maguknak tulajdonítva a kudarc sikerét, valószín?bb az, hogy a tárgyalóasztalnál ülők makacssága vitte zátonyra a szupertalálkozót.

A jövő az internetes kereskedelemé

Túlélik-e az utazási irodák és más ágazatok ügyfélszolgálatai az elektronikus kereskedelem előretörését? A kérdés ma még költői, de annyi bizonyos, hogy az új üzletforma menthetetlenül átstrukturálja az egész gazdaságot. Ezt alátámasztja a magyar Gazdasági Minisztérium tanulmánya is, mely szerint az ezredforduló nagy gazdasági kihívása a tudás alapú gazdaság lesz, amely alapvetően az internetre és a hozzá kapcsolódó vagy hozzá hasonló rendszerekre fog épülni. Ez bizonyos ágak robbanásszer? fejlődését, más területek folyamatos elhalását jelenti, könnyen előfordulhat az is, hogy bizonyos ágazatok eltűnnek.

Befektetési alapokról

Napjainkban a befektetési, megtakarítási formák piacán nem könny? megtalálni a sokszín? kínálatból a legmegfelelőbb befektetési formát, ez sok ráfordítást és szakértelmet igényel a befektetők részéről. Ennek a – sokszor nem egyszer? – feladatnak a megoldásában nyújthatnak segítséget az alapkezelők, amelyek befektetési alapokba gyűjtik a kis- és nagybefektetők megtakarításait. A következőkben többrészes sorozatot indítunk, amelyben igyekszünk megismertetni az olvasókkal e befektetési lehetőség alapjait, és bemutatni a hazai kínálatot, valamint a közelmúltban elért hozamokat.

Kedvező lakáshitelek

Jövőre továbbra is igénybe vehető a szociálpolitikai támogatási rendszer (közismert nevén a szocpol), sőt kibővül, és abban az esetben is igényelhető, ha a kiskorú gyermeket eltartók legalább egy szobával bővíteni kívánják otthonukat. Ekkor a lakásépítési kedvezmény felét vehetik igénybe. Az áfa-visszatérítési támogatás továbbra is igénybe vehető lesz a korábbi formában, ez az összeg új lakásvásárlás vagy lakásépítés esetén a vételárat, illetve az építési költséget terhelő általános forgalmi adó 60 százaléka, maximum 400 ezer forint.

Emelkednek a képviselői fizetések

Jövő héten a parlament elé kerül az a törvényjavaslat, amely a képviselők fizetésének emeléséről rendelkezik. Ebben nemcsak a köztisztviselők számára nyújtandó 8,25 százalékos fizetésemelésről van szó, hanem a tervezett szerint lényegesen emelkednének az egyéb pótlékok és költségtérítések is. Értesüléseink szerint az alapfizetésen felül a képviselők 13. havi fizetést is igényelnek, sőt a költségtérítést is lényegesen, akár kétszeresére emelnék.

Megcsonkított kamarák

A kormány úgy döntött, hogy a gazdasági kamarákról szóló törvény megváltoztatása során azokat a módosító indítványokat támogatja, amelyek fenntartanák a kamarák köztestületi jellegét, de megszüntetnék a kötelező tagságot, valamint máshová helyeznék a kamarák által ellátott közigazgatási feladatokat. Mint ismeretes, az ipari-kereskedelmi és kézműves kamarák – mint a vállalkozások testületei – adják ki jelenleg az egyéni vállalkozói igazolványokat, idegenvezetői igazolványokat, taxis engedélyeket, utazásszervezési engedélyeket, ezek sorolják osztályokba a szállás-, vendéglátóhelyeket, és ellenőrzik az ezekkel kapcsolatos előírások betartását. Szintén a köztestületi jelleg? kamarák feladata a vállalkozások érdekeinek általános, minden szakmát felölelő képviselete a kormánnyal szemben. A kormány jelenlegi döntése egy újabb változat felvetését jelenti a már egy éve húzódó, parázs vitákat, sőt a kormánypártok közötti megosztottságot is eredményező vitában. Az ősszel eredetileg benyújtott törvényjavaslat a kötelező tagság eltörlése mellett még meghagyta volna a kamaráknál a jelentős költséggel kiépített számítógépes hálózat útján ellátott közigazgatási feladatokat, de koncepcióját nemcsak az ellenzék, hanem az MDF és a Kereszténydemokrata Szövetség részéről is heves támadás érte. A bírálók a régi, kötelező tagságon alapuló rendszer kisebb reformját tartanák csak szükségesnek. A támadásokra válaszul a jelenlegi kormányindítvány az egyik legfontosabb tevékenységüktől is megfosztaná a kamarákat.

KÁVÉSZÜNET

Kell-e gyermek az ünnephez

Mikor minap egy édesapa a délelőtti órákra beadott kislányáért a bébihotelbe ment, arra lett figyelmes, hogy egy idegen kisgyermek szalad oda hozzá, és öleli át a lábát: "Szia apuka, értem jöttél?" A szóban forgó közkedvelt bébihotelt ugyanis az épület felújítása miatt átmenetileg összevonták a melléképületben működő hetes bölcsődével. A csak néhány órára beadott gyermekek így együtt játszhattak a non-stop ott lévő apróságokkal – nem kis traumát okozva nap mint nap azoknak, akikért rendre nem jött el senki.

Óriások szezonja

Elég kicsit alámerülni a valóságba, hogy ráérezzünk: az óriás bevásárlóközpontok – vagyis a különféle élvezetekkel összekapcsolt fogyasztás – divatja ma kézzelfoghatóbb hatást fejt ki a magyar lakosság életmódjára, mint a nagypolitika jóval zajosabb, nagyobb nyilvánosságot kiizzadó rendezvényei és eszméktől duzzadó arcai. Okkal sejthető tehát az is, hogy e csarnokok hangulata, az itt zajló élet, vagyis az egyre népszerűbb "mall feeling" – minden pártszövegnél, nyilatkozatnál és fejléces levélnél inkább alakítja azt a bizonyos jövőbe vezető magyar utat.

Az olaszok számolnak a magyarokkal

Nehéz dolga lesz a magyar labdarúgóválogatottnak, ha ott akar lenni a 2002-es világbajnokságon. A tokiói sorsoláson a nemzeti tizenegyet egy csoportba húzták Romániával, Olaszországgal, Litvániával és Grúziával.

Ronaldo kihagyja az idényt

A november végén megoperált Ronaldo változatlanul optimista a visszatérését illetően. "Mivel nem vagyok orvos, csak a szubjektív érzéseimre tudok hagyatkozni, és azok nagyon jók – mondta az olasz Internazionale brazil futballcsillaga. – Biztos vagyok benne, hogy orvosaimnak köszönhetően még be tudok kapcsolódni az olasz bajnokság jövő tavaszi hajrájába, miután az ígéretek szerint legkésőbb négy hónap múlva ismét edzhetek." A brazil labdarúgó november 21-én a Lecce elleni olasz bajnoki mérkőzésen sérült meg, de már az 1998-as vb-döntő óta panaszkodott fájós térdére, ezért volt szükség az operációra. Ronaldo beszámolt az újságíróknak közelgő esküvőjéről is: "A december 24-i polgári ceremónia egészen egyszer? lesz, az egyházi szertartást júliusra tervezzük" – mondta. (MTI)

Robogunk a döntő felé

Idáig jeles! – mondhatjuk a látottak alapján. A közös rendezés alatt zajló vébén a Mocsai Lajos által irányított csapatunk biztosan vette az akadályokat. A csoport mérkőzésein remek csapatjátékkal rukkoltak elő lányaink, esélyt sem adva ellenfeleiknek. Az öt mérkőzés alatt elért 162–109-es gólkülönbség is alátámasztja a támadójáték hatékonyságát.

Búcsúzik az évszázad legjobbja

Steffi Graf, a versenyzéstől augusztusban visszavonult német teniszező dél-afrikai búcsúmérkőzéseinek első állomásán, Durbanben két játszmában legyőzte a hazaiak éljátékosát, Amanda Coetzert.

Tarzan Disneyland dzsungelében

Nemrégiben mutatták be a hazai mozik a Disney-birodalom új "üdvöskéjét", a Tarzan cím? alkotást. Alkotói azt remélik az új produkciótól, hogy a Herkules vagy A Notre-Dame-i toronyőr okozta mélyrepülés után ez a film helyreállítja a filmbirodalom vezető szerepét a nemzetközi animációs piacon.

Díjnyertes európai filmek Budapesten

Az Európai Filmakadémia által díjazott alkotások többségét a jövő év első felében mutatja be a Budapest Film Magyarországon – tájékoztatta a filmforgalmazó cég az MTI-t.

Könyvújdonságok kicsiknek és nagyobbaknak

A karácsonyi könyvvásár kínálata idén is igen gazdagnak bizonyul, érdemes tehát tallózni a számos kiadvány között – az alábbiakban a gyermek- és ifjúsági irodalomból nyújtunk ízelítőt.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!