beárnyékoló stresszhatásokkal szemben a „meditáció, a jóga és a relaxációs technikák kínálják a legjobb választ”. Nyilván, hiszen a szerző ezekről írt eddig megjelent 89 könyvének túlnyomó többségében.
A járvány azonban új kihívásokkal is jár, amelyre már a szokásos önsegélyező technikák nem adnak megoldást, véli Chopra. Naponta szembesülünk azzal, hogy a „halál jelen van a környezetünkben … a szervezett vallások hanyatlásával párhuzamosan sok millió ember szembesül azzal, hogy lelkében is betegség lappang, nevezzük azt bárminek: a létezéstől való félelemnek, céltalanságnak vagy lelki gyötrelemnek.”
A szerző szerint nem szükséges ezekre a vallásban keresni a választ, mert azok már ott rejlenek mindannyiunkban, csak fel kell fedeznünk őket. Chopra azt sürgeti, hogy találjuk meg önmagunkban azt, akik „Vagyunk”, akkor felfedezzük a belső békét és örömöt. Miközben a Bibliában Isten a „Vagyok”, a „metahumanizmus” ezt az ember elválaszthatatlan részeként tekinti. „A meditáció semmi más, mint csendben önmagaddal lenni, engedve azt, hogy a tudatod egy olyan helyre szálljon, ahol örök béke és öröm honol. Így tudod megismerni az örök igazságot és magadévá tenni azt”.