A pártállami rendszer összeomlása óta a tankönyvpiacon is jelentősen megváltozott a helyzet: a korábban monopóliumot élvező Tankönyvkiadó mellett ma már több mint ezer kiadó működik, melyek közül számos tankönyvekre specializálódott. Se szeri, se száma a szebbnél szebb kivitelű, méregdrága, ámde legtöbbször kapkodva elkészített, elavult szövegű, átgondolatlanul szerkesztett, csaknem használhatatlan tankönyveknek. Az alábbiakban öt, 1992 és 1995 között megjelent irodalomkönyv Bibliáról szóló részeiből szemelgetek. Az idézetek – úgy gondolom – önmagukért beszélnek.
A nyomtatásban több mint 1000 oldal terjedelmű, 66 könyvből álló Biblia – amit egy angol irodalomtörténész joggal nevezett könyvtárnak – alig több mint egy oldalt érdemelt ki az I. tankönyvben (a számok feloldását lásd a cikk végén). Összehasonlításul: ugyanekkora terjedelmet kapott a kötetben a római költő, Horatius életrajza; a görög drámának pedig több mint hat oldalt szenteltek a szerzők! A Biblia keletkezését illetően is gyakran félrevezető állításokat olvashatunk. A III. tankönyv például ezt írja: "Különböző, nagyrészt zsidó szerzők munkája a Biblia" – holott az egész Bibliában egyedül Lukács evangélistával kapcsolatban merül fel, hogy nem zsidó származású (az V. tankönyv kategorikusan közli, hogy "pogány" volt, anélkül, hogy tisztázná, mit ért e kifejezésen), rajta kívül az Ó- és Újszövetség valamennyi szerzője zsidó! A Zsoltárokkal kapcsolatban a IV. tankönyvben ezt olvassuk: "Minden valószínűség szerint népi eredetű, közösségi énekek voltak (ma is azok), melyeket ünnepeken, egyházi szertartásokon énekeltek." Talán jobb lett volna a homályos "népi eredet" helyett megnevezni az ismert szerzőket: Dávidot (73), Aszáfot (12), Kóré fiait (11), Salamont (2), Mózest (1) és Etmánt vagy Etánt (1). (A zárójelben levő számok az általuk szerzett dalok számát jelentik.)
A marxista-evolucionista valláskritika egyes elemeinek beszűrődése érezhető még a viszonylag korrekt tankönyvek egyes megfogalmazásain is. Az ilyesfajta megállapításokkal, mint például: "A zsidó vallás gyökereit kutatók megtalálták egyes bibliai történetek forrásait (pl. a sumerek eposzában, a Gilgamesben), s megtalálták az istenképet befolyásoló, annak kialakulásában szereplő kultuszokat is (pl. Baál-kultusz)
" (IV. tankönyv) – óvatosan kellene bánni. Egyáltalán nem bizonyítható, hogy az ókori keleti eposzok forrásai voltak a bibliai teremtés-, vízözön-, vagy Bábel-történeteknek. Az V. tankönyv a Gilgames eposz vízözön-elbeszélését pedig egyenesen a Biblián belül tanítja. A két történet összehasonlítása után megállapítja: "A Bibliában közölt szöveg a mezopotámiai mítoszokon alapszik, a fordított átvétel lehetetlen." E megállapítás is arra az előfeltevésre épül, hogy mindenképpen átvételről lehet csak szó, de a bizonyítással adós marad. Mi lenne, ha visszafogottabban "közös motívumkincsről" vagy "párhuzamosságokról" beszélnénk?
A III. tankönyv "A Biblia nem mítosz" fejezete első pillantásra sokat ígérőnek látszik. Hamar kiderül azonban, hogy mit ért a szerző a "nem mítosz"-on: a többistenhívő "pogány" szemlélet kiiktatását a Biblia szövegéből, minthogy "valamikor a zsidók is lehettek többistenhívők, s joggal hihetjük, hogy a kezdetekről szóló ősi héber elképzelések is olyanok voltak, mint a környező népekéi". Ez a Rudolf Bultmann "demitologizálás" koncepcióját visszhangzó fejezet teljességgel felesleges egy 14 éves diákok számára szóló irodalomtankönyvben. Nem is beszélve arról, hogy Bultmann e teóriáját szakmai körökben sokkal többen utasítják el, mint ahányan támogatják.
A legtöbb előítélet, félreértés és ostobaság azonban Jézus alakjával kapcsolatban fordul elő a tankönyvi szövegekben. A IV. tankönyv például ezt írja: "Jézus megreformálta, új alapokra helyezte a zsidó vallást, új vallást teremtett." Ehhez hasonló a II. tankönyv megfogalmazása: "Jézus, aki tetőtől talpig modern ember és erkölcsi lény volt, tanításaiban sajátos módon értelmezte, nemegyszer átlépte a Törvény elavult parancsait." De a legdöbbenetesebb példa a III. tankönyvből való: "Több szerző, köztük jó néhány vallástanár megemlíti: Jézus járt és tanult Indiában, és onnan tért vissza szülőföldjére immár különleges ismeretekkel, köztük csodatevő és betegségeket gyógyító képességekkel." A teljes Bibliát (Ó- és Újszövetség) valamennyire is ismerő ember számára elképesztő mondatok ezek! A szerzők bizonyára sohasem olvasták Jézus mondatait Máté evangéliumában: "Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvényeknek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem. Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik." Azokat a "különleges ismereteket és képességeket" pedig, amelyek révén emberek tízezrei gyógyultak meg és halottak támadtak fel a halálból, Jézus nem indiai csodafakíroktól, hanem Isten Szellemétől nyerte: ugyanattól a Szellemtől, aki már az Ószövetségben is világraszóló csodákat cselekedett! (Elolvasandó Mózes, Illés, Elizeus, Ezékiel élettörténete.)
Különösen vigyázni kellene a szerzőknek arra, hogy nyilvánvalóan felekezeti dogmákból eredő tévedéseket ne kövessenek el a tankönyvek szövegében. Íme, egy kirívó példa: "A Lukács-evangélium szerzője a hagyomány szerint orvos volt, de úgy is emlegetik őt mint aki több Mária-képet festett, alkotott." (III. tankönyv) A "hagyomány" itt valójában Pál apostol egyik levele, amelyben utal Lu-kácsra, a "szeretett orvosra", aki egy másik apostoli levél alapján munkatársa lehetett. A Mária-képeket pingáló Lukácsról szóló történet viszont késői, teljességgel apokrif hagyomány, amellyel a katolikus egyház Mária-kultuszát igyekeztek alátámasztani. Ugyancsak a felekezeti dogmák világába tartozik – és a Biblia kinyilatkoztatásával teljesen ellentétes – az V. tankönyv azon megállapítása, amely szerint Gábriel főangyal (a szövegben szereplő mókás "Gábor angyal" helyett) azért nevezte Máriát "kegyelemmel elhalmozott"-nak, mert Mária "mentes minden bűntől, még az eredeti bűntől is, vagyis szeplőtelenül fogantatott". Az ilyen kijelentések nem minősíthetők másként, mint az ideológiasemleges állami oktatás elleni tudatos manipulációknak, amelyeknek tankönyvekben semmiképpen sem szabadna helyet kapniuk.
A cikkben hivatkozott tankönyvek:
I. tankönyv – Gyémánt Csilla, Madácsy Piroska, Szigeti Csaba, Tar Ibolya: Irodalom tizennégy éveseknek, a hatosztályos középiskolák II. osztálya számára. A Biblia cím? fejezetet (pp. 9–31.) Gyémánt Csilla és Madácsy Piroska írta. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 1995.
1998. 03. 28. (II/13)
