Több mint 3500 évvel ezelőtt Izrael népét kegyetlen rabszolgamunkára – vályogvetésre – fogta a József érdemeire már nem emlékező fáraó. A nemzet rendkívüli szaporaságát – amely már az egyiptomiak biztonságát, "életterét" fenyegette szerintük – megakadályozandó a zsidó fiúgyermekek megöletését is elrendelte. Ekkor a nép a Mindenhatóhoz emelte fel szavát – akit akkoriban nem sokkal ismert jobban bármely más nemzetnél:
homályos emlékként élt bennük az atyák, Ábrahám, Izsák és Jákób Istentől való megérintettsége.
Az említett ima után még nyolcvan éven át öldökölhette szabadon a fáraó a zsidó gyermekeket (bár valószínűleg nem tette meg, hiszen akkor aligha olvashatnánk később férfiak tömeges jelenlétéről az Egyiptomból történő kivonuláskor). Semmi látványos nem történt, csak annyi, hogy egy családban megszületett Mózes, akit sikerült végül is megmenteni a haláltól.
Negyvenévesen azután megmozdult benne valami: megölt egy zsidót verő egyiptomit, majd megkísérelt igazságot tenni testvérei között.