1948-ban, majdnem kétezer év után a szétszóratásban élő zsidó nép újból megalapította államát azon a földön, amelyről két évezreddel korábban Róma száműzetésbe kényszerítette. Majd 1967-ben az ószövetségi hit egyik legnagyobb, hosszú évszázadokon át beteljesíthetetlennek tűnő reménysége, milliószor elmondott imája is megvalósult: Jeruzsálem ismét Izrael állam fővárosává vált. Nem véletlenül hangsúlyozzuk: a zsidóság egyik legnagyobb reménysége, az ószövetségi Szentírás központi fontosságú, újra meg újra megerősített üzenete teljesedett be ekkor. Ez a látszólag materiális történelmi esemény közvetlenül érintette, érinti a zsidó és keresztény, valamint az iszlám teológia alapvető kérdéseit, s mindhárom nagy monoteista vallást állásfoglalásra kényszeríti Jeruzsálem kérdésében. Írásunk azt vizsgálja: mi a jelentősége – a földi – Jeruzsálemnek a régen és a ma élő keresztények számára?
Az alapok: az Írás
Valamennyi hagyományosan kereszténynek tekintett felekezet hitvallása – ha a gyakorlatban nem is, de hivatalosan mindenképpen – megegyezik abban, hogy a Biblia korábban keletkezett része, az Ószövetség teljes egészében és minden részletében isteni ihletésre született, szent könyvek összessége. Ezt az alapvető hitvallást vallja azonban a klasszikus zsidó vallás is, és e konszenzust még inkább erősíti, hogy az Újszövetség szintén több helyen határozottan leszögezi ugyanezt, mint a helyes hit fundamentumát: Jézus, Pál és Péter, de más szerzők is egybehangzóan hitet tesznek az Ószövetség teljes isteni hitelessége mellett. Ebből adódóan pedig az e könyvekben középponti helyen szereplő Jeruzsálemmel kapcsolatos tanítások és ígéretek mellett is. Az Újszövetség, amely több helyen is "szent városnak", "a nagy király (ti. a Messiás) városának" nevezi ezt a különleges helyet, továbbfejleszti és kibontakoztatja a régi próféták Jeruzsálemmel kapcsolatos üzeneteit, és ezeket sehol sem tagadja meg.
A város története Ábrahámmal, minden hívő atyjával, legyen bár zsidó vagy keresztény, kezdődik, aki Isten parancsára fiát, Izsákot áldozza fel majdnem egy sziklán – e szikla felett áll ma az aranykupolájáról jól ismert iszlám mecset Jeruzsálem óvárosának szívében. Ötszáz évvel később Mózes által kap parancsot a nép: csak azon a helyen tisztelhetik áldozataikkal Istent, amelyet Ő erre kiválaszt. Hosszas vándorlás és viszontagságok után végül Dávid idejében esik a végső döntés Jeruzsálemre, és azon belül is éppen arra a sziklára, amelyen Izsák feküdt édesapja által megkötözve: itt építi fel Salamon Isten templomát. Az Ószövetség döntő, sokszorosan megerősített állítása e helyet illetően: a frigyláda nem vándorol tovább, ez az Örökkévaló végleges választása, jelenlétét és nevét örökre és visszavonhatatlanul e helyhez köti, s ha a nép bűnei miatt el is fordul esetleg tőle, máshol akkor sem tisztelhető ilyen kiemelt módon – ha pedig megbocsát, itt fogja helyreállítani népét és imádatát.
Jézus hasonlóképpen kötődik e helyhez, ha az előre látott veszélyt – sírva – be is jelenti: ahogyan Salamonnak megmondatott, népe vétkei miatt hosszú időre elveszíti Jeruzsálemet és templomát. Hosszú időre, de nem véglegesen: az Újszövetség nem tagadja meg a zsidó néptől a nemzeti helyreállítást, sőt megerősíti ezt az ószövetségi ígéretet. Az – akkor még távoli – jövőben Izrael visszatér majd atyái földjére, és ismét birtokba veszi szeretett fővárosát is, hogy ott azután újra közelről találkozhasson Istenével – tanítja egészében véve a Biblia.
1998. 07. 11. (II/28)
