Pogány édenek
A különböző népek mondavilága sok mindent megőrzött az emberiség őstörténetéből, amit a mai tudományosnak nevezett világkép száműzni próbál az emberek gondolkodásából. A mezopotámiai, egyiptomi és görög mítoszok egybehangzóan állítják, hogy az első emberek "aranykori" állapotok között éltek a Földön: halhatatlanok voltak, és a természettel – amely sokkal termékenyebb, gazdagabb, egyszóval áldásosabb volt ekkoriban – tökéletes harmóniában laktak együtt. A görög mítoszok azt is tudni vélték, hogy ez a távoli aranykor egy vízözönnel ért véget, amelyből – itt nem egybehangzóak az elbeszélések – csak egyetlen ember, ill. emberpár menekült meg.
Az ókori emberek képzeletvilága azonban nem elégedett meg a távoli múlt ködképeivel: a nyomorúságos jelen elol egy valóságosan is létező "paradicsomi" világba szeretett volna menekülni. A görögök világképében a lakott világ határain túl: az óceán túlsó partjain, északon, nyugaton, keleten, India közelében, vagy az egyenlítő tájékán mesés vidékek találhatók. Mindenütt bőség és termékenység, az arany- és drágakő a földön hever, ártatlan, természetes emberek élnek gondtalan, hosszú életet. Theopomposz, az i. e. IV. században élt történetíró mesés szigetének lakói nevetve, derűsen élnek, s úgy is halnak meg. Két folyójuk van, a gyászé és a gyönyörűségé. Mindkettőt fák szegélyezik. Aki eszik a gyümölcsükből, az vagy halálra sírja, vagy halálra neveti magát. Hekataiosz, az első "komoly" görög történetíró és földrajztudós (i. e. VI. század), művében a hüperboreusok népéről is ír, akik állítólag az északi sarkkörön túl, elzártan élnek, kétszer aratnak évente, s jókedvvel mulatozva töltik életüket. Ez az aranykor-mítosz szolgált alapul számos utópiának is: Platón Atlantiszról szóló elbeszélésének, vagy a görög mítoszok "Boldogok szigetei"-ről szóló legendáinak, amelyek valódi mesevilágokról szólnak: magától termő földről, évente két-háromszori aratásról, harmonikus, békés életről egy igazságos társadalomban.
Az elveszett aranykor iránti vágyódás oly nagy volt a régi időkben, hogy bátor felfedezők igyekeztek valahol a Földön megkeresni azt a helyet, ahol az elveszített aranykor boldogságát visszanyerhetik. A görögök és rómaiak nyugati irányba hajóztak, mivel a boldogság birodalmát valahol a távoli Atlanti-óceánban képzelték el. A Kanári-szigeteket is ezért keresztelték el "Szerencsés szigeteknek", amely évszázadokig rajtuk is ragadt: még a középkor végi térképeken is fel-felbukkan ez az elnevezés.
A "földi Paradicsom" nyomában
1998. 07. 25. (II/30)
