Jugoszláv történészek azt állítják, hogy Stepinac nácibarát volt. Ez azonban nem igaz: a németek nem nézték jó szemmel a tevékenységét. Az érsek radikális nacionalista és antikommunista felfogást vallott és jellemző volt rá az is, hogy véleményét gyakran változtatva ellentétes kijelentéseket tett. Egyöntet? a szakemberek véleménye arról, hogy Stepinac aszkéta életmódot folytatott, és – ellentétben például Saric szarajevói püspökkel – nem prédikált gyűlöletet a kisebbségek ellen.
A Nyugat védőbástyája
A katolikus egyház második világháborúból származó dokumentumaiban Horvátországot gyakran mint az egyház védőfalát (Antimuralis Christianitatis) említik. E felfogás szerint Horvátország bástya a keleti pravoszláv "eretnekség", és a délről fenyegető muszlimok ellen. Ivan Guberina katolikus teológiatanár "Croatia Sacra" (Szent Horvátország) címmel a Vatikánban megjelent könyve ezt a mítoszt igyekszik alátámasztani. A leginkább hazugságok és féligazságok gyűjteményének tekinthető m? azt állítja, hogy "Horvátország a válság legnehezebb idejében a katolikus egyház erődje", a horvát nemzet pedig "a nyugati civilizáció legfontosabb gátjainak egyike" volt. Guberina – aki századosként az usztasa vezér, Ante Pavelic testőrségében szolgált – úgy véli, hogy a horvát nacionalizmus értelme nemcsak a hazaszeretet, hanem az egész Nyugat szolgálata. A nyugati civilizáció eme védelmezője meg akarta tisztítani Horvátországot "minden módon, minden méregtől", akár "kard által is". Figyelmeztette a katolikusokat, hogy nem szabad kivárni a támadás pillanatát, ezért felszólította a hívőket: támogassák mindazt, ami "az usztasa-mozgalomban lényeges és pozitív". Guberina azt hangoztatta, hogy az egyház érdekeit szolgálja, ha hívei az usztasák soraiban harcolnak. E hangok, valamint a klérus részéről elhangzó más antiszemita és szerbellenes kirohanásokkal szemben azonban Stepinac, a horvát egyház feje soha egy szóval nem emelte fel a szavát.
Horvátországnak, mint a nyugat védőbástyájának mítosza 1917 után megerősödött az egyházban. Azt hirdették, hogy a szerb pravoszláv egyház és az "istentelen bolsevikok" egy húron pendülnek, mit sem törődve azzal a ténnyel, hogy a jugoszláv királyság üldözte és börtönbe vetette a kommunistákat.
A jugoszláv királyi kormány tudta, hogy a katolikus papok jó része kezdettől fogva támogatta a horvát szeparatistákat, mégsem üldözte az egyházat, sőt a költségvetésből arányukhoz képest többet kaptak, mint a pravoszlávok. Aloize Stepinac kinevezése kapcsán a kormány azt hitte, hogy az érsek – aki az első világháborúban a szerb hadseregben a szaloniki fronton harcolt – támogatni fogja a többnemzetiség? Jugoszláviát. Rövid időn belül azonban kiderült, hogy ez a feltevés hamis. Stepinac naplójában ilyen bejegyzések maradtak fenn: "Jugoszláviában, amelyet szabadkőművesek és zsidók uralnak, nem lehet igazságosságot találni." (1935. szeptember 29.) "Minden jel arra mutat, hogy Belgráddal sok problémánk lesz. A szerbek hazudós volta miatt nem csodálkoznék, ha a végén összetűzésre kerülne sor horvátok és szerbek között." (1939. október12.) "A szerbek és a horvátok két egészen más világ, két olyan pólus, amely sohasem fog közeledni egymáshoz
A (pravoszláv) szakadárság Európa legnagyobb átka, talán még a protestánsnál is nagyobb. Náluk nincsenek törvények és erkölcs, se igazságérzés, se őszinteség." (1941. március 26.)
1998. 09. 19. (II/38)
