Adolf Hitler. A vezér kienged
A múlt héten a bibliai kortól a XIX. századig szemelgettünk az Antikrisztus
kiterjedt irodalmából – most századunk néhány nagyobb hatású elképzelését
ismertetjük. Következő számunkban pedig a történelem kiemelkedő hamis messiásait
vesszük majd számba.
Antikrisztusok és az Antikrisztus
"Itt az utolsó óra, és amint hallottátok, hogy az Antikrisztus eljön, így most sok
antikrisztus támadt – ahonnan tudjuk, hogy itt az utolsó óra" – írta János
apostol első levelében, világosan különbséget téve az antikrisztusok és az
Antikrisztus, vagyis az antimessiás és annak előfutárai között. Tény, hogy a
bibliai történelemben (ami Karl Löwith megfogalmazásában maga a világtörténelem,
amelyben a ma történelme is bennefoglaltatik) korról korra előbukkannak hamis messiások,
álmegváltók, akik meglepően azonos mintát követve tevékenykednek. A zsidó történelem
egyik legnagyobb "antikrisztusa" IV. Antiokhosz Epiphanész szeleukida uralkodó, aki
az i. e. II. században erőszakkal elfoglalta Jeruzsálemet, a Szentélyt megfertőztette,
betiltotta a véres áldozatokat és Mózes Törvényét, a szombatot és a körülmetélést,
s a parancsainak ellenszegülőket halállal büntette. De ugyanez volt a célja Hadrianus
császárnak is, aki csaknem háromszáz évvel később Zeusznak szentelt templomot a
jeruzsálemi Szentély helyén, s a zsidóknak megtiltotta a Jeruzsálemben való tartózkodást.
A zsidóság diaszpórai elnyomásáról felesleges külön beszélnünk, hiszen közismert
tények szólnak arról, hogyan próbálták meg bizonyos uralkodók – főként az európaiak
– gazdaságilag, társadalmilag, vallásilag majd egzisztenciálisan is lehetetlenné
tenni a szétszóratásban élők mindennapjait az elmúlt majd\' kétezer évben. A
mindenkori antimessiás küzdelmének egyik fő frontvonala tehát a zsidóság ellenében
húzódik; míg a másik – szintén az Újszövetség alapján – az, amely "tagadja
az Atyát és a Fiút". Ez az "antikrisztus szelleme", amelynek tevékenységéről
szintén bőséggel állnak rendelkezésre múlt- és jelenbéli – elsősorban egyháztörténeti
– adatok.
János fentebb idézett mondata tehát világosan különbséget tesz az antikrisztusok és
az idők végén eljövendő "nagy" Antikrisztus között. A XX. században – amely
a szekuláris történetírás szerint is az emberiség eddigi "legapokaliptikusabb"
évszázada volt – újra egyre többen teszik fel a kérdést: ki az Antikrisztus? A talányos
kérdésre az ezredforduló tájékán a zsidó és keresztény felekezetek, más nagy és
kis világvallások képviselői és a különféle obskurus szekták egyaránt nagy
intenzitással keresik a választ. Az alábbiakban az amerikai keresztény
antikrisztus-irodalmat veszszük szemügyre.
Az apokaliptikus század
Bernard McGinn szerint a legnagyobb történelmi múlttal dicsekedő keresztény
felekezet, a római katolikus egyház, a protestánsokkal vívott hitviták elcsendesedtével
mintha megfeledkezett volna a végidők próféciáiról. A legtöbb XX. századi teológus
említést sem tesz az Antikrisztusról, sőt egyes esetekben még azt is elismerik, hogy
az Antikrisztusról szóló bibliai tanítás érvényét vesztette (Lexikon für
Theologie und Kirche, Freiburg, 1957). Figyelemreméltó ugyanakkor, hogy a doktrinális
katolicizmuson belül "szektás jelenségnek" titulált, de századunkban ugyancsak
gyakori Mária-jelenések kapcsán többször is szóba került, hogy az Antikrisztus székhelye
a Vatikán; felújítva ezzel azt a protestáns tételt, amely szerint Krisztus legfőbb
ellensége maga a pápaság. Egy volt francia katonatiszt, Yves Dupont viszont jobboldali
katolikus apokaliptikát hirdet: szerinte a közeli vég jele a II. vatikáni zsinat és
az ennek nyomán a liturgiában végrehajtott változtatások (A katolikus prófécia: az
eljövendő büntetés, 1970).
A modern protestáns eszkatológia három alapköve: a dicsőséges Egyház mennybe való
felvétele (rapture), a "nagy nyomorúság" (tribulation) és a messiási korszak
(millennium). Az úgynevezett pretribulációs elmélet szerint – amely Pál
Thesszalonikabeliekhez írott leveléből indul ki – az igazi Egyház (amely természetesen
egyetlen felekezettel sem azonosítható száz százalékosan, hanem a tényleges hívők
összességét jelenti) Földről történő "kivonása" a nagy tribuláció előtt
fog bekövetkezni. Eszerint a millennium előtti utolsó években fog az Antikrisztus
hatalomra kerülni, akinek a kormányzása – legalábbis első időszakában – békét,
biztonságot és jólétet eredményez majd a világnak. Szövetséget köt Izraellel, felépítteti
a jeruzsálemi Templomot, de miután személyének isteni tiszteletet követel,
konfliktusba kerül az egyistenhívő zsidósággal és hívő emberekkel. Az
antikrisztusi béke törékenynek fog bizonyulni, és a háborús konfliktussorozat a végső,
úgynevezett "armageddoni" világháborúba fog torkollni. A konfrontáció gyújtózsinórja:
a Jeruzsálem státuszával kapcsolatos vallási, illetve világi rendezési koncepciók közötti
ellentétek nyomán kialakult gyűlölködések. Az apokaliptikus világégésnek az igazi
Messiás Olajfák hegyén történő megjelenése ad pozitív fordulatot, ami egyben az
Antikrisztus bukását is jelenti. Ezután az üdvtörténelem új aiónja következik: a
messiási kor, az aranykor. Ez az apokaliptikus forgatókönyv már a század elején
elterjedt, többek között olyan máig népszerű kézikönyvek révén, mint a Scofield
Reference Bible (1909).
Az első világháború végén, de különösen a Balfour-nyilatkozat (1917) – amelyben
az angol külügyminiszter kijelentette: "Őfelsége kormánya pártolja a zsidó nép
hazájának létrehozását Palesztinában" – megjelenése után feléledő cionizmus
politikai realitássá tette a protestáns antikrisztus elképzelések megvalósulását.
Az 1917 és 1945 közötti – nem közvetlenül Izraelhez, a zsidókhoz vagy az egyházhoz
kapcsolódó – történelmi események is tápot adtak a millenarista reményeknek és félelmeknek.
A Népszövetség megalakulása után keresztény értelmezők rámutattak, hogy "a Népszövetség
Róma tíz szövetséges nemzet formájában való végső és reménytelen újjáéledését
készíti elő. Utolsó császára sötét és szerencsétlen figura lesz, a Bűn Embere,
a Kárhozat Fia, az Antikrisztus" (I. M. Haldeman, 1919). Az Antikrisztusnak, mint az újjáéledt
Római Birodalom vezetőjének posztjára ígéretes jelöltnek látszott a fasiszta
Benito Mussolini, aki 1924-ben jutott hatalomra Olaszországban. 1927-ben Oswald J. Smith
"Karnyújtásnyira az Antikrisztus? És ha Mussolini?" cím? könyvében az 1928-33 közötti
időszakra jövendölte a véget. A legtöbb amerikai bibliaértelmező azonban abban értett
egyet, hogy ő is csak előfutára a majdan eljövendő Antikrisztusnak.
Annál érdekesebb – írja McGinn –, hogy a II. világháború alatt szinte elnémult
az apokaliptikus irodalom, s csak kevesen akadtak, akik Sztálint vagy Hitlert a bibliai
próféciák alapján antikrisztusnak bélyegezték volna.
Ez az Új Világrend?
A hitleri fasizmus által végrehajtott genocídiumok (különösen a zsidóság mint népcsoport
totális megsemmisítésére tett kísérletek) okozta döbbenet újra elővetette a teológusokkal
az egy időre félretett antikrisztus-kérdést. A kutatások során felszínre kerültek
a nácizmus okkult gyökerei: többek között az, hogy Hitler nemzetiszocialista pártján
belül Thule-Gesellschaft (Thule Társaság) néven működött egy okkultista szervezet,
amelynek tagjai magukat az Új Kor (Die Neue Zeit) megalapítójának vallották, és a
Harmadik Birodalom ezeréves uralmát, misztikus, isteni transzcendenciát ígértek. A
szervezet tagjai a Biblia alapján szatanikusnak minősíthető természetfeletti erőkkel
álltak kapcsolatban, például magát Lucifert a Fény Isteneként tisztelték. A 30-as,
40-es években Hitler magát az Új Világrend atyjának tekintette, hirdette az árja faj
felsőbbrendűségét, a zsidóságot pedig teljesen megsemmisítendőnek tartotta, magát
Messiásnak, a megígért szabadítónak képzelte, aki kivezeti népét a sötétségből
a világosságra. Joseph Carr szerint "a nácizmus nemcsak rasszista gonosztevők és más
deviáns elemek politikai mozgalma volt, amint azt sokan gondolják, hanem több annál:
olyan okkult vallás, amelyben Adolf Hitler volt a hamis Messiás, Heinrich Himmler a Főpap,
és a vérszomjas SS-legények alkották a klérust."
A soá (holocaust) borzalmai után előbb Izrael állam kikiáltása (1948), a "hatnapos
háború" (1967), majd a kilencvenes évek palesztin–izraeli egyezkedései jelzik a
protestáns teoretikusok szerint "Isten apokaliptikus óráján" a kismutató állását.
A végidő-forgatókönyvek közül most kettőt mutatunk be.
A mai amerikai neoprotestáns apokaliptika két legjelentősebb alakja Hal Lindsey és
John F. Walvoord. Lindsey Dallasban tanult és a hatvanas években a Kaliforniai Állami
Egyetem kollégiumi lelkésze volt. 1970-ben jelent meg nagy sikert aratott Néhai Föld
bolygó cím? könyve, a kor vitathatatlanul legnagyobb bestsellere, amely a mai napig 25
millió példányban kelt el. (A könyvből a 70-es évek végén filmet is készítettek.)
Lindsey forgatókönyvébe belekapcsolja az Izrael körüli eseményeket, az újjáéledő
Római Birodalmat (a Római Szerződés alapján újjászerveződő Egyesült Európát),
amely szerinte az eljövendő diktátor ("a majdani Führer") hatalmi bázisául szolgál
majd. Ez a diktátor békeszerződést köt majd Izraellel, s csak a Szentély felépítése
után derül ki róla, hogy kicsoda is valójában. Társa egy hamis próféta lesz (a
Jelenések könyve 13,11–18. versei alapján), aki mindenkit a diktátor imádására kényszerít.
Azoknak, akik ezt nem teszik, súlyos üldöztetésben lesz részük.
John F. Walvoord 1952 és 1986 között a Dallasi Teológiai Szeminárium elnökeként,
majd pedig kancellárjaként tevékenykedett. Számos művet írt a bibliai próféciák
értelmezéséről, amelyek közül a legismertebb az Armageddon, olaj és közel-keleti válság,
amely 1974-ben jelent meg először, majd 1990-ben, az aktuális közel-keleti események
hatására átdolgozott formában is napvilágot látott. (Az Öböl-háború idején állítólag
egymillió példányban kelt el.) Walvoord prófécia-értelmezése kevésbé Európa-centrikus,
de ő is megjósol egy tíz nemzetből álló mediterrán konföderációt, melynek vezetője
rákényszeríti majd Izraelt, hogy békét kössön az arabokkal. Ez jelzi majd a "nemzetek
korának" végét és a történelem utolsó hét esztendejének kezdetét. Az igazi
keresztények ezután a menynyekbe ragadtatnak, minekutána a mediterrán vezető, vagyis
az Antikrisztus szövetséget köt a vallási egységet megtestesítő "szuperegyházzal"
(aki a Fenevadon lovagló Prostituált a Jelenések könyve 17. fejezetében). A többi
esemény nagyjából a fentebb ismertetettek szerint következik majd be.
"Korunk hőse": az Antikrisztus
Néró császár, Nagy Károly, II. Frigyes, X. Leó, Napóleon, Mussolini, Hitler, Sztálin
– néhány név azok hosszú sorából, akiket az elmúlt századokban antikrisztusi ténykedésük
alapján joggal azonosíthattak a János apostol által az i. sz. I. század végén megjövendölt
antimessiásokkal. Az apokaliptikus várakozás szép számmal termeli ki az
antikrisztus-fantomokat is. A sor szinte végtelennek tűnik, így most csak néhányat
emelünk ki: John F. Kennedy – az Egyesült Államok első római katolikus elnöke, aki
az 1956-os demokrata konvención 666 szavazatot szerzett, s ez elegendő oknak látszott
arra, hogy az Antikrisztussal azonosítsák. II. János Pál – az ellene megkísérelt
merénylet után csodálatos módon felgyógyult sebéből, bár az nem a fejét ért
kardcsapás volt, amiről a Jelenések könyve beszél a majdani Antikrisztus esetében.
Mihail Gorbacsov – a világbéke és a fegyverzetcsökkentés nagy szószólója,
amellett gyanús vörös jelet viselt a fején. János Károly spanyol király – vér
szerint a Német–Római Császárság jogos örököse, mellesleg a tizedik nemzet királya
azok közül, amelyek az újjáéledő Római Birodalomhoz (az Egyesült Európához)
csatlakoztak. Szaddám Huszein – már az iraki háborút megelőzően is bizonyos bibliaértelmezők
őt tartották a Jelenések könyve Fenevadjának. Sun Myung Moon – a koreai "Egyesítő
Egyház" vezetője, aki több ízben nyilvánosan is kijelentette, hogy magát tartja a
Messiásnak. Jasszer Arafat – az oslói békeszerződés aláírásakor többen azt
gondolták, hogy ő lesz a "hétéves szerződés" megkötője Izraellel, amelynek félidejében
fellép majd az Antikrisztus. Louis Farrakhan – Amerika legismertebb iszlám vezetője,
aki találkozott valamennyi muszlim diktátorral, a zsidó vallást nyíltan becsmérli,
és több ízben is kijelentette, hogy önmagát tartja az "igazi Jézus Krisztusnak".
Habsburg Ottó – az egyik legrégibb európai uralkodócsalád sarja, aki elődei jogán
ma is viseli a "Jeruzsálem Uralkodója" címet. A kevésbé komoly azonosítások közül
ide kívánkozik még Barney, a dinoszaurusz is, akiben többen szintén a Jelenések
pusztító Fenevadját vélték felismerni. Korunk leggazdagabb és egyik legbefolyásosabb
embere, Bill Gates is a jelöltek listáján szerepel, mivel neve az általa kreált ASCII
kódban éppen 666-ot tesz ki.
Nicolae Carpathia
A 90-es évek közepének egyik legnagyobb könyvsikere, az USA-ban két és fél milliós
példányszámban eladott háromkötetes regény, amelynek főszereplője a román származású,
kolozsvári születésű, ragyogó képességekkel rendelkező, sok nyelven beszélő
fiatalember. A Tim LaHaye és Jerry B. Jenkins által írt regény hőse először Románia
miniszterelnöke, majd hirtelen, miután szenzációs sikert aratott az ENSZ közgyűlésén
mondott beszédével, a világszervezet elnöke lesz. Nicolae a nemzetközi szervezetet gyökeresen
és átfogóan átszervezi. Célja egységes világkormány létrehozása, amely a világbékét
és a nemzetközi egységet megteremti, valamint a világ vallásait összefogja.
Carpathia szerint "a gyűlölet már a múlté, az emberiség szerelmesei összefognak".
Az elnök hipnotikus erejével rabul ejti a világot. Izraellel szövetséget köt, Új-Babilonba
helyezi az ENSZ székhelyét, és a világot elképesztő nyomorúságba taszítja. A személyi
kultuszát elutasító zsidósággal szembeni gyűlölete Hitlerét is felülmúlja. A regény
szerint Izrael maradéka isteni segítséggel tudja ezt a vészkorszakot túlélni.
A magyarul az Amana kiadó gondozásában közelmúltban megjelent regény világméretű
sikerét semmiképen nem irodalmi színvonalának köszönheti – melyről mellesleg
olvasóinak többsége lesújtó véleményt fogalmaz meg –, hanem annak a bibliai
sztorinak, amely az apokaliptikus elképzelések egyik központi eleme. A téma iránti
világméretű érdeklődés a hollywoodi forgatókönyv-készítőket is lázba hozta.
Ennek illusztrálására csak néhány cím az elmúlt évek terméséből: az
Antikrisztus történetét feldolgozó Omen-trilógia, az Abüszszosz, a mélység kútja
cím? film és az egyik idei kasszasiker, az Armageddon.
1998. 12. 05. (II/49)
